Ninive hatalmas városnak számított bármelyik izraeli városhoz vagy településhez képest. „Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához” (Jón 3:3, RÚF).
Olvassuk el Jónás próféta könyve 3. fejezetét! Hogyan fogadta az üzenetet a gonosz város? Milyen tanulságokat szűrhetünk le ebből a történetből a saját bizonyságtételünkre vonatkozóan?
Jónás az Úr üzenetét hirdette, amíg a városban járkált: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive” (Jón 3:4)! Az üzenet lényegre törő volt. Bár nem tudjuk meg a részleteit, az biztos, hogy befogadó fülekre talált, a város népe pedig (együttesen!) hallgatott Jónás figyelmeztetésére. Ninive királya tipikus közel-keleti módon kiadott egy rendeletet, ami a szívbéli változást demonstrálta. Mindenkinek böjtölni, illetve gyászolni kellett – még az állatoknak is (a szövegből nem derül ki, hogyan gyászoltak az állatok). Az uralkodó leszállt a trónjáról és a föld porába ült, ami kifejezetten fontos jelképes cselekedet volt.
Olvassuk el Jón 3:6-9 részét, majd vessük össze Jer 25:5, Ez 14:6 és Jel 2:5 verseivel! A király beszédének mely részei mutatják, hogy értette az igazi bűnbánat lényegét?
Az üzenet rövid volt, a lényegre tért, de magában foglalta az igazi bűnbánat helyes teológiai tanítását. A Szentlélek erősen munkálkodhatott a ninivei lakosok szívében, mialatt Jónás prédikált.
Az izraelitákkal ellentétben Ninive lakói nem ismerhették Isten gyengéd vezetésének történeteit, mégis jól reagáltak. Tulajdonképpen ezt mondták: „Hagyatkozzunk Isten irgalmára, ne a saját cselekedeteinkben bízzunk! Teljes mértékben bízzuk rá magunkat a jóságára és kegyelmére!”
Különös, hogy Jónás, aki személyesen tapasztalta Isten kegyelmét, azt exkluzívnak vélte, mint ami csak bizonyos emberek számára elérhető.
Miért olyan fontos része a keresztényi életnek a bűnbánat? Mit jelent az, hogy valóban megbánjuk a bűneinket, főleg azok esetében, amelyeket újból és újból elkövetünk?
Letöltés |