A NYUGALOM „ELŐKÉPE”

Az előképek és jelképek gondolata a már korábban vizsgált példák mellett a bibliai nyugalomhoz is kapcsolódik. A zsidókhoz írt levélhez lapozzunk az Újszövetségben, hogy ezt megfigyeljük!

Olvassuk el Zsid 4:1-11 szakaszát! Mire utal az az ígéret, miszerint be lehet menni „az ő nyugodalmába”? Izrael népének kivonulása és pusztai vándorlása milyen betekintést enged az isteni nyugalomba való belépés gondolatába?

Itt kifejezetten fontos az állhatatosság és a hűség gondolata. Bár ez a szakasz a szombatról szól, ezeknek a verseknek (illetve az előzőeknek, lásd Zsid 3:7-19) valójában az áll a fókuszában, hogy a hitben való kitartásra szólítja Isten népét: maradjanak hűségesek az Úrhoz és az evangéliumhoz.

Ezek a szakaszok emlékeztetik az olvasót, hogy vegyék komolyan annak tanulságait, ahogyan Isten a múltban vezette őket, „hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében” (Zsid 4:11, RÚF). Figyeljünk fel arra, hogy ez egy lehetőség! A szöveg úgy folytatódik, hogy noha Izrael hallotta az evangéliumot, nem élt a lehetőséggel. A lázadást választották ahelyett, hogy bizalommal és engedelmességgel megerősítették volna a hitüket (vö. Zsid 3:7-15), és így nem tapasztalták azt a nyugalmat, amit az Úr szánt nekik.

Zsid 4:3 verse a hit és a nyugalom közötti szoros kapcsolatra mutat rá. Csak úgy léphetünk be az Ő nyugalmába, ha hiszünk és bízunk abban, aki a nyugalmat ígérte és aki beteljesítheti az ígéretét. Ő pedig nem más, mint Jézus Krisztus.

Olvassuk el megint Zsid 4:3 versét! Mi volt tehát a legfőbb baj a néppel? Milyen tanulságokat szűrhetünk le ebből a magunk számára mi, akiknek „hirdették az evangéliumot, mint azoknak is” (Zsid 4:2, RÚF)?

A korai keresztény közösség elfogadta Isten korábbi kinyilatkoztatásait (amit mi „Ószövetségnek” hívunk), és hitték, hogy Jézus Krisztus az Isten Báránya, aki áldozattá lett a bűneikért. Az Ő áldozatába vetett hittel pedig üdvösségre leltek és megtalálták a Jézus által felkínált nyugalmat.

Hogyan segíthet megnyugvást találni Jézusban, ha megértjük, mit jelent az, hogy a vére árán váltott meg bennünket, ha tudjuk, hogy kegyelemből, nem cselekedetek által üdvözülünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 3. negyedév

Nyugalom Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: