ÚJABB OK A PIHENÉSRE

Izrael a Jordán túlpartján táborozott. Elfoglalták Básán királyának és a két emóreus királynak a földjét. Mózes ismét összehívta a népet ebben a döntő pillanatban, és emlékeztette őket, hogy a Sínainál kötött szövetség nemcsak a szüleikre volt érvényes, hanem rájuk is az. Majd folytatásként újból elismételte a Tízparancsolatot, szintén a saját érdekükben.

Vessük össze 2Móz 20:8-11 és 5Móz 5:12-15 részeit! Mi a különbség a kettő között a szombat parancsolatának megfogalmazásában?

2Móz 20:8 verse a „Megemlékezzél” szóval, 5Móz 5:12 verse pedig a „Vigyázz” szóval kezdődik, a „megemlékezzél” szó pedig kicsivel később következik a parancsolatban (5Móz 5:15). Abban az igeszakaszban arra kellett emlékezniük, hogy rabszolgák voltak. Bár az a nemzedék már szabadon nőtt fel, ők is rabszolgaságba születtek volna, ha nem kerül sor a csodálatos szabadításra. A szombat parancsolatának arra kellett emlékeztetnie őket, hogy ugyanaz az Isten hajtotta végre a teremtést és a szabadítást is: „és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral” (5Móz 5:15).

Ez az igazság jól illett az izraeliták akkori körülményeihez, hiszen másodjára álltak az ígéret földje határánál, negyven évvel az előző generáció csúfos kudarca után. Önmaguktól ugyanúgy képtelenek lettek volna elfoglalni azt a területet, mint ahogy atyáik sem menekülhettek volna el Egyiptomból. Szükségük volt Istenre, aki „erős kézzel és kinyújtott karral” cselekszik.

A szombat új jelentéskörrel bővült. Izraelnek azért kellett megünnepelnie a szombatot, mert az Úr a szabadító Isten (5Móz 5:15). A szombat parancsolata persze nem különül el a teremtéstől 5Mózes 5. fejezetében sem, még ha itt egy újabb indokot is látunk, ami Izrael kiszabadítása. Bizonyos értelemben Izrael népének az Egyiptom földjéről való szabadulása egyben az új teremtés kezdőpontja is, hasonlóan a Mózes első könyvében található teremtéstörténethez. Izrael szabaddá tett népe Isten új teremtése lett (lásd még például Ézs 43:15 versét). Mivel a kivonulást a bűntől való szabadulás, azaz a megváltás jelképének is tartjuk, a szombat mind a teremtés, mind a megváltás jelképe. A szombat tehát rámutat Jézusra, a Teremtőnkre és Szabadítónkra.

Olvassuk el Jn 1:1-13 szakaszát! Mit tanítanak ezek a versek Jézusról, a Teremtőről és Üdvözítőről?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 3. negyedév

Nyugalom Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: