SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1; 2Mózes 16:14-31; 20:8-11;

5Mózes 5:12-15; Zsoltár 92; Ézsaiás 58:13

„Azután megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mert azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után” (1Móz 2:3, RÚF).

Vajon ki tudja valóban elképzelni, hogy milyen lehetett a teremtés, amikor a sötétségben világosság gyúlt, az óceánokban élet pezsdült, a madarak hirtelen felröppentek? Milyen volt Ádám és Éva természetfeletti megteremtése? Fel sem foghatjuk, hogyan tudta mindezt megtenni Isten!

Ezek után azonban az Úr figyelme másfelé fordult, ami első ránézésre nem tűnik olyan lenyűgözőnek, mint amikor bálnák vetődnek ki a vízből, nem olyan káprázatos, mint a tollak mintázata. Isten egyszerűen létrehozott egy napot, a hetedik napot, majd különlegessé tette azt. Már azelőtt felállított egy emlékeztetőt, hogy az emberiség belevetette volna magát az önmagára kényszerített, stresszes életmódba. Az Úr azt akarta, hogy ezen a napon megálljunk és kifejezetten élvezzük azt, amikor csak úgy lehetünk, nem kell semmit tennünk, amikor örülhetünk az ajándékainak, mint a fű, a levegő, a vadvilág, a víz, az emberek, de főként dicsőíthetjük minden jó ajándék Alkotóját.

A meghívás még azután is állt, hogy az első emberpárnak el kellett hagynia az Édent. Isten azt akarta, hogy ez a jel kiállja az idő próbáját, ezért már a kezdetekkor beleszőtte az idő fonalába.

Ezen a héten Isten meghívását tanulmányozzuk majd, amellyel újból és újból, minden hetedik napon dinamikus pihenésre hív minket.