Dávid megvallotta a bűnét anélkül, hogy kifogásokat keresett volna vagy szépíteni próbálta volna azt, majd egy kéréssel fordult Istenhez. Mit kért tőle? Olvassuk el Zsolt 51:8-14 szakaszát!
Minden izraelita jól tudta, aki valaha járt a szentélyben, hogy mire gondolt Dávid, amikor az izsóp tisztító erejét említette. Mózes törvénye a rituális tisztulásra hivatkozva (3Móz 14:4) arra utal, hogy az eljövendő áldozat – az Áldozat – elveszi majd a világ bűneit.
Dávid ezek után „…vidámságot és örömöt” (RÚF) is kért. Nem arcátlan ez egy kicsit, a bűne hatalmas voltát tekintve?
Talán segít, ha más szavakkal megfogalmazzuk: „Mondd nekem, hogy megbocsátottál, akkor ismét beléphetek a szentélybe és láthatom, ahogyan vidáman és örömmel imádnak téged!”
A bűneset után Ádám és Éva elrejtőzött Isten elől (1Móz 3:8). Miért annyira más Dávid kérése, a bűne elkövetése után? Olvassuk el Zsolt 51:13-14 verseit!
Dávid nem akart Isten jelenlétén kívül élni. Felismerte, hogy nincs ereje a Szentlélek nélkül. Tudta, hogy ismét bűnbeeshet, olyan könnyen, ahogy Betsabéval történt. Szertefoszlott az önbizalma.
Tudatában volt annak, hogy nem ő aratja majd a jövőbeli győzelmeket, azokat egyedül Isten adja, ha teljesen rábízza magát.
Nem csak rajtunk áll a győztes keresztényi élet, Jézustól függ! Az Ő jelenlétére, Lelkére vágyunk, az Ő szabadításának örömét akarjuk. Felismerjük, hogy megújulásra és helyreállításra van szükségünk. Az Ő nyugalma – Isten újjáteremtő tette kell nekünk. Nincs egymástól távol a teremtés és a bűnbocsánat nyugalma. „Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:12). Ez a vers a teremtés nyelvezetével él. Az Ószövetség egyedül Istenre mutatva használja a „teremt” (bara’) igét. Miután újjáteremtett bennünket, megnyugodhatunk.
Mi tart vissza attól, hogy tapasztaljuk a bűntudattól való szabadulás örömét és boldogságát, ha ez még nem történt volna meg? Mit tanulhatunk ebből a történetből, ami a segítségünkre lehet?
Letöltés |