TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Most úgy látszott, hogy őszintén megbánták bűnös viselkedésüket, de valójában inkább annak következményei miatt bánkódtak, nem pedig hálátlanságuk és engedetlenségük miatt. Amikor rájöttek, hogy az Úr nem lágyult meg, nem engesztelődött meg irántuk, akaratosságuk újra feltámadt és kijelentették, nem térnek vissza a pusztába. Isten azzal, hogy megparancsolta nekik az ellenségeik földjéről való visszavonulást, tulajdonképpen látszólagos engedelmességüket tette próbára. Bebizonyult, hogy engedelmességük nem volt őszinte és valóságos. Tudták, hogy súlyosan vétkeztek, amikor megengedték, hogy meggondolatlan érzéseik irányítsák őket, és amikor arra törekedtek, hogy megöljék azokat a kémeket, akik Isten iránti engedelmességre ösztökélték őket. Az rémisztette meg őket, hogy olyan félelmetes hibát követtek el, amelynek következményei katasztrofálisnak bizonyultak számukra. Szívük változatlan maradt és valami ürügyre volt szükségük, hogy alkalomadtán hasonló módon törjenek ki. Ez az alkalom akkor jött el, amikor Mózes Isten felhatalmazása alapján megparancsolta nekik, hogy menjenek vissza a pusztába” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 354-355. o.).

„A hit azonban semmilyen téren nem hozható rokonságba az elbizakodottsággal. Csakis az lehet biztonságban az elbizakodottsággal szemben, akinek igazi hite van, mivel az elbizakodottság a hit hamisítványa. A hit igényli Isten ígéreteit és az engedelmesség gyümölcseit termi. Az elbizakodottság is igényli az ígéreteket, de úgy használja fel őket, ahogyan Sátán: a törvényszegés mentegetésére. A hit ősszüleinket az Isten szeretetében való bizalomra vezérelte volna, engedelmességre parancsolatai iránt. Az elbizakodottság arra késztette őket, hogy az Úr törvényét áthágják, és azt higgyék, hogy az Ő nagy szeretete megmenti őket a bűn következményétől. Nem hit az, amely az Ég kegyét igényli anélkül, hogy teljesítené a feltételeket, amelyekhez a kegyelem kötve van. Az őszinte hit alapja a Szentírás ígéreteiben és rendelkezéseiben van” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 97-98. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

Időzzünk el annál a gondolatnál, hogy bár a bűnre bocsánatot lehet nyerni, igen gyakran el kell szenvednünk a következményeit! Hogyan segíthetünk azoknak, akik nem tudják elfogadni, hogy bocsánatot kaptak egy adott bűnre, pedig a negatív következményeit még mindig érzik, sőt talán a szeretteik is szenvednek miatta?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 3. negyedév

Nyugalom Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: