TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„A rabbik felfogása szerint a vallás tartalma mindig a lázas tevékenykedés. Ragaszkodtak bizonyos külső cselekedetekhez, hogy kimutassák fensőbbséges kegyességüket. Lelkük így elszakadt Istentől, önelégültségük növekedett. Ma is fennáll ugyanez a veszély. Mihelyst fokozódik az ember aktivitása és Istenért végzett munkáját siker koronázza, megjelenik a veszély, hogy emberi tervekben és módszerekben fog bízni. Egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit. A tanítványokhoz hasonlóan minket is fenyeget a veszély, hogy szem elől tévesztjük függésünket Istentől és tevékenységünkből akarunk üdvözítőt faragni. Szüntelen Jézusra kell tekintenünk, s felismernünk, hogy az Ő ereje végzi a munkát. Miközben komolyan dolgoznunk kell az elveszettek megmentéséért, időt kell szakítanunk az elmélkedésre, imádkozásra, Isten Igéjének tanulmányozására is. Csak a sok imával megvalósított és Krisztus érdemeivel megszentelt munka bizonyul végül elégségesnek, jónak” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 301. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Elképzelhető, hogy túlságosan elfoglaltak vagyunk, akár éppen azzal, hogy Istenért jó dolgokat tegyünk? Gondoljunk a Jézusról és a tanítványairól szóló történetre Mk 6:30-32 szakaszában, és beszéljük meg, mi minden következik ebből a mi szombatiskolai csoportunkra nézve!

2) 1899-ben megdöntöttek egy sebességrekordot. Valaki óránként 63,44 kilométeres sebességgel haladt a kocsijával, és még túl is élte, beszámolt róla! Ma természetesen ennél sokkal gyorsabban közlekednek az autók. A mobiltelefonjaink processzorai jóval gyorsabbak az egy nemzedékkel ezelőtt készített, leggyorsabb, hatalmas számítógépeknél. A légiközlekedés is folyamatosan gyorsul, gyorsabb, mint valaha volt. A lényeg, hogy ma mindent gyorsabban teszünk, mint a múltban, mégis mire megyünk vele? Továbbra is sürgetést érezünk, nem pihenünk eleget. Mit árul ez el az emberi természetről? Miért tette Isten olyan fontossá a pihenést, hogy az egyik parancsolatba is belefoglalta?

3) Térjünk vissza még egy kicsit ahhoz, hogy Isten már az Édenben, a bűn előtt elrendelte a szombatot! Igen érdekes teológiai következtetéseket lehet ebből levonni. Ezek szerint mennyire volt szükség a nyugalomra már a bűntelen, tökéletes világban is?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 3. negyedév

Nyugalom Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: