HELYETTESÍTÉS

„Aki adta önmagát a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1:4).

Az Újszövetség egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb) témája az, hogy Jézus Krisztus áldozatként meghalt a világ bűneiért. Ez az igazság az alapja az egész megváltási tervnek. A Krisztus engesztelő véráldozatát tagadó teológiai nézet a kereszténység szívét-lelkét tagadja. Vértelen kereszt senkit nem menthet meg.

Gondolkodjunk el a mai bibliaszövegen, majd válaszoljunk a következő kérdésekre: Jézus önként vállalta a halált? Kiért halt meg? Mit ért el a halálával?

A helyettesítés gondolata a kulcsa az egész megváltási tervnek. Bűneink miatt halált érdemlünk. Krisztus irántunk való szeretetből „adta önmagát a mi bűneinkért” (Gal 1:4). Olyan halált halt, amit mi érdemelnénk. Krisztusnak a bűnösök Helyetteseként vállalt halála az a nagy igazság, amiből következik minden egyéb igazság. A reménységünk a helyreállításra, a szabadságra, a bűnbocsánatra, a Paradicsomban töltendő örök életre egyaránt Jézus tettén nyugszik, azon, hogy önmagát adta a bűneinkért. Enélkül a hitünk értelmetlen volna, akár egy hal szobrába is vethetnénk a bizalmunkat. A megváltás csak vér által lehetséges, csak Krisztus vére által.

Keressük ki a következő igéket: Mt 26:28; Ef 2:13; Zsid 9:14; 1Pt 1:19! Mit találunk bennük a vérről? A megváltási tervben mi a vér szerepe?

„Isten nem akarja, hogy bizalmatlan légy és annak félelmével gyötörd a lelkedet, hogy bűnösséged és méltatlanságod miatt nem fog elfogadni… Mondhatod ezt: »Tudom, bűnös vagyok, ezért van szükségem a Megváltóra… Nincs érdemem, nem vagyok jó, hogy igényt tarthassak az üdvösségre, de az Úr előtt felmutatom Isten szeplőtelen Bárányának engesztelő vérét, ami elveszi a világ bűneit. Egyedül ehhez folyamodhatok«” (Ellen G. White: The Faith I Live By. 100. o.).

Időzzünk még ennél az idézetnél! Írjuk át a saját szavainkkal, tegyük személyessé! Foglaljuk bele saját félelmeinket, fájdalmunkat, majd jegyezzük le azt is, hogy milyen ígéreteket találunk bennük! Minek a reményét kapjuk az új szövetség vére által?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: