AZ ELFOGADÁS ALAPJA

Róm 15:7 és Ef 4:32 versét elolvasva hogyan mutatnánk be az elfogadás alapját? Mi a lényege az elfogadás hozzáállásának?

Pál apostol ebben a két igében bemutatja, hogy mi áll az elfogadó lelkület mögött. Mivel Krisztus mindannyiunknak megbocsátott, elfogad minket, vajon mi megtagadhatnánk egymástól a bocsánatot, az elfogadást? Valójában éppen azért fogadhatjuk el egymást a hibáink dacára is, mert Jézus is ezt tette velünk. Gondoljuk csak alaposan végig, hogy ez mit jelent! Nézzünk magunkba, hogy mit tettünk, vagy esetleg még most is ugyanazzal a dologgal küzdünk! Gondoljunk olyasmire, amiről talán csak mi magunk tudunk, sőt elborzadnánk, ha mások is tudomást szereznének róla! Hit által Krisztus viszont elfogad, pedig tudja mindazt, amiről másoknak fogalma sem lehet. Igen, Ő tisztában van mindennel, és még így is elfogad, de nem a saját jóságunk miatt, hanem azért, mert Ő jó!

Hogyan viszonyuljunk tehát másokhoz mi?

Vannak, akik ezt nem tudják könnyen megérteni. Az igazi elfogadás azt jelenti, hogy olyannak fogadjuk el az embereket, amilyenek, a bűnös szokásaikkal együtt, mivel Isten őket is a saját képére teremtette. Krisztus meghalt értünk, „mikor még bűnösök voltunk”, megbékéltetett bennünket Istennel, amikor még az ellenségei voltunk, ezért bocsáthatunk meg másoknak, fogadhatjuk el őket. Krisztus irántunk való szeretete az alapja annak, hogy képesek lehetünk megbocsátani egymásnak, elfogadni egymást (Róm 5:6-10). Amikor azonban már létrejött az elfogadó kapcsolat, amikor törődünk egymással, gyakran arra is szükség van, hogy szeretettel elmondjuk a másiknak a Szentírás igazságait. Amennyiben ezt nem tesszük meg, a szereteten ejtünk csorbát. Barátként törődünk annyira egymással, hogy elmondjuk az egész életet megváltoztató, örökérvényű igazságokat.

Jézus nem azt mondta, hogy „Tedd, amihez kedved van! Jó lesz az is, én elfogadlak.” Ő inkább így viszonyult az emberekhez: „Bármit is tettél, kész vagyok megbocsátani neked, és erőt adok a változáshoz!” Az emberek szívét meg lehet nyerni, az életük megváltozhat, ha alázattal, krisztusi lelkülettel, szeretettel tárjuk fel a bibliai igazságot.

Hogyan lehet elfogadni a másik embert anélkül, hogy egyetértenénk a bűneivel? Hogyan lehetséges elfogadónak lenni, miközben nem helyeseljük vagy tűrjük meg a bűnt?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 3. negyedév

Barátság – az Istentől kapott küldetés öröme

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: