JÉZUS AZ IGAZI KÖZBENJÁRÓ

Mit tudhatunk meg Lk 3:21, 5:16 és 9:18 verseiből Jézus imaéletének és a szolgálatban való eredményességének a kapcsolatáról?

Jézus életét az Atyával való folyamatos kapcsolat jellemezte. Isteni erőért imádkozott keresztségekor, messiási küldetése kezdetén, hogy betölthesse a célt, amit a Menny állított elé. A Szentlélek adott neki erőt ahhoz, hogy az Atya akaratát cselekedje és elvégezhesse az előtte álló feladatot. Amikor enni adott ötezer embernek, meggyógyította a leprást vagy megszabadította a megszállottat, Jézus tudatában volt, hogy milyen hatalmas fegyver az ima a pokol erőinek visszaszorításában. Az imádság Isten által elrendelt mód arra, hogy a saját gyámoltalanságunkat és gyengeségünket összekapcsoljuk az Ő mindenható erejével. Így felemelkedünk Istenhez, aki egyedül képes megérinteni azoknak a szívét, akikért imádkozunk.

Olvassuk el Lk 22:31-34 és Zsid 7:25 verseit! Mivel bátorította Jézus Pétert, hogyan készítette fel a kísértésekre, amelyek előtt állt? Mit ígér mindannyiunknak a kísértések idejére?

Az eredményes lélekmentők imádkozó emberek. Jézus név szerint könyörgött Péterért. Arról biztosította, hogy imádkozni fog érte a legnagyobb kísértése idején. Sátán tisztában volt vele, mennyire előre viheti Isten országának ügyét az apostol, ezért minden tőle telhetőt megtett, hogy lerombolja pozitív befolyását a keresztény egyházban. Péter megkísértetésekor azonban Jézus imádkozott érte, és meghallgattattak a Mester imái. Milyen nagyszerű érzés, ha megértjük, hogy az Üdvözítő értünk is imádkozik! Bennünket is hív, hogy csatlakozzunk hozzá a közbenjárói imádság munkájában, név szerint a trónjához emelve az embereket.

Az imádságban való kitartásunkkal elismerjük, hogy abszolút, teljes mértékben Istentől függünk, amikor el akarjuk érni azokat, akiket megemlítünk.

Mostanában kiért imádkozunk? Miért olyan fontos, hogy soha ne mondjunk le róla, bármilyen nehéznek tűnik is a helyzet?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 3. negyedév

Barátság – az Istentől kapott küldetés öröme

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: