Máté evangéliuma

Rick Hoytnak a Massachusetts állambeli Winchesterben születése közben a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, aminek következtében agykárosodást szenvedett, és nem tudta mozgatni a végtagjait. Néhány hónappal később az orvosok közölték a családdal, hogy Rick egész életében magatehetetlen, ágyhoz kötött lesz, jobb lenne neki egy intézetben.

„A szülők azonban nem fogadták ezt el” – írja később Rick Reilly a Sports Illustrated című magazinban megjelent cikkében, amelyben a Hoyt családot mutatta be (2005. június 20.). „A család azt vette észre, hogy amerre járnak a szobában, Rick szemmel követi őket. Amikor Rick 11 éves lett, elvitték a Tufts Egyetem mérnöki karára, hogy megtudják, van-e olyan technikai segítség, amellyel a fiú tudna kommunikálni. Azonban nem tudtak segíteni rajtuk. »Nem működnek az agyi funkciói« – közölték velük. »Mondjanak neki egy viccet!« – kérte őket Dick, amit meg is tettek, Rick pedig elnevette magát. Kiderült, hogy az agyi funkcióinak egy jelentős része működik.”

Ezek után egy számítógéphez kapcsolták Ricket, amely lehetővé tette, hogy a fejével egy kurzort mozgatva kommunikálhasson másokkal. Az új technológia egy új élet kezdetét jelentette. Az új élet része volt – többek között –, amikor az apa tolószékbe tette, és indult vele egy jótékonysági maratonon, végigtolta a fiút a távon. A futam után Rick a következőt írta ki a monitorra: „Apa, a verseny közben úgy éreztem magam, mintha már nem lennék sérült.” Dick ekkor elhatározta, hogy ahányszor csak tudja, megadja a fiának ezt az érzést. Négy évvel később együtt teljesítették a Boston Maratont. Később valaki ajánlotta nekik a triatlont. Addigra már több száz atlétikai versenyen túl voltak, amelyeken az apa egyedül tolta végig a fiát. „Nem kérdés – gépelte ki Rick a monitorra –, az apám az évszázad apukája!”

Sok hasonlóság van Rick és miközöttünk, mivel nekünk is van egy Atyánk, aki még annál is jobban szeret, ahogyan Dick szereti Ricket. Törődik velünk, hajlandó volt feláldozni értünk egyszülött Fiát. Rickhez hasonlóan minket is végzetesen megbénít valami: a bűn. Saját erőnkből közel sem élhetnénk olyan életet, mint amit az élet normálisan jelenthet. Akármilyen keményen igyekszünk, sosem válhatunk annyira jóvá, hogy megmeneküljünk a pusztulástól. „Állapotunk a bűn miatt természetellenes, és annak a hatalomnak pedig, amely helyreállít bennünket, természetfelettinek kell lennie, különben semmit sem ér” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 303. o.). Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy valaki másnak kell megváltani az embert, mivel saját erőnkből nem vagyunk képesek megmenteni magunkat. Ezért tekintettek az emberek mindig is az ég felé, mert onnan várták a segítséget: a Szabadítót. Lelki elődeink, az izraeliták így nevezték a megígért Megváltót: Dávid Fia, mi pedig úgy hívjuk, hogy a Názáreti Jézus.

E negyedév témája, Máté evangéliuma Jézus életének egyik ihletett leírása. A Megváltó egyik zsidó származású híve, Máté, aki maga is egy volt a tizenkét tanítvány közül, a saját ihletett lelki nézőpontjából mondja el a jézusi történetet. Írásának témája – amelyben sok közös elem található Márk, Lukács és János evangéliumával – Jézus testté létele, élete, halála, feltámadása és felemeltetése. Ő hangsúlyosan úgy mutatja be Jézust, mint aki a megígért Messiás. Azt akarta elérni, hogy olvasói tudják: Jézusban találja meg Izrael a megváltást, benne, akiről a próféták szóltak, akire minden ószövetségei előkép is mutatott. És bár elsődlegesen zsidóknak írta a könyvét, a remény és megváltás üzenete nekünk is szól; olyanoknak, mint Rick Hoyt, akiknek szüksége van Valakire, aki megteheti értünk azt, amit mi sohasem lennénk képesek véghezvinni magunkért. Máté története erről a Valakiről szól, Jézusról, aki éppen ezt tette velünk.

Dr. Andy Nash a Southern Adventista Egyetem professzora és lelkésze a Tennessee állambeli Collegedale-ben. Számos könyvet írt, többek között Máté evangéliumáról is.

Clifford R. Goldstein

szerkesztő

Néhány megjegyzés a magyar kiadáshoz

Tanulmányunkban a bibliai idézeteket többnyire a Károli-féle fordításban közöljük. Más idézeteknél zárójelben olvasható a forrás megjelölése. Számos idézet, valamint a bibliai könyvek neve és rövidítése az újonnan revideált Károli bibliafordítás (rövidítve: ÚRK, Budapest, 2012, Veritas Kiadó) szerint szerepel. Szintén gyakran idézünk még a Magyar Bibliatársulat 2014-ben kiadott, revideált új fordításából (rövidítve: RÚF). Ha az idézetben egy, az oldalon már ismertetett műre hivatkozunk, akkor használjuk az i. m. (idézett mű) rövidítést.

Megújul a Bibliatanulmányok internetes oldala: www.bibliatanulmanyok.hu. A weboldal formátuma letisztult és könnyen áttekinthető, egy helyen megtalálunk rajta minden szolgáltatást: az írott tanulmányt, a Tanítói mellékletet, a White idézeteket, a hanganyagot, valamint a hetenkénti videobeszélgetéseket. Az oldal nemcsak számítógépen, hanem táblagépen és okostelefonon is elérhető.

Az érdeklődőket várjuk a Facebook Bibliatanulmányok csoportjában az alábbi címen: https://www.facebook.com/groups/bibliatanulmanyok/.

Az adott heti bibliatanulmánnyal kapcsolatos beszélgetés megtekinthető a PAX Tv adásában már vasárnaponként 16.50-tól, illetve kérhető e-mailben, videoüzenetként a Bibliatanulmányok honlapján.

Továbbra is szeretettel ajánlom a Tanítói mellékletet, ami külön kiadványként is beszerezhető.

Zarkáné Teremy Krisztina

a magyar változat szerkesztője

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: