ASSZONYOK, AKIK ÖRÖMMEL FOGADTÁK JÉZUST

Csak Lukács jegyzi fel, miként reagáltak ezek a nők a világegyetem történelmének hatalmas csodájára: az Isten Fia emberi testet öltött azért, hogy végrehajtsa az Atya megváltó küldetését és beteljesítse népe messiási reményeit. Habár nem értették meg teljesen, mi is történik valójában, szavaikból és válaszaikból nyilvánvalóvá vált a hitük, és az, hogy mennyire csodálták Isten tetteit!

Olvassuk el Lk 1:39-45 verseiben Erzsébet és Mária találkozásának történetét! Erzsébet, ha nem is teljesen, de értette, milyen hatalmas jelentőségű események zajlottak. Szavai hogyan világítanak rá erre?

Erzsébet után Mária következett (Lk 1:46-55). Szavait gyakran énekként értelmezik, bár valójában ószövetségi idézettöredékek, amelyek arról tanúskodnak, hogy Mária komolyan tanulmányozta az Írást, így megfelelő édesanyja lehetett Jézusnak. Énekéről elmondhatjuk, hogy a Szentírásban gyökerezett és érezhető belőle Istennel való mély kapcsolata is. Valóban összhangban élt Urával, hite és Ábrahám reménye egyezett.

Olvassuk el Lk 2:36-38 verseit! Milyen fontos igazságra mutatott rá Anna a templomban?

A várakozással teli reménység alapvetően Jézusban teljesedik. Egy idős özvegyasszony felismeri a csodát, és attól a perctől kezdve küldetésének érzi, hogy hirdesse a Megváltót mindenkinek, aki csak belép a templomba. Ő lett az evangélium első női hirdetője.

Próbáljuk meg elképzelni, milyen csodálattal és ámulattal figyelték ezek az asszonyok a körülöttük kibontakozó eseményeket! Mit tehetünk, hogy szívünkben élő maradjon a nagy igazságok iránti csodálat, amelyeknek hirdetésére elhívott Isten?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: