„NEM CSAK KENYÉRREL”

„Jézus pedig Szentlélekkel telve, visszatére a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába… Negyven napig, kísértetvén az ördög által” (Lk 4:1-2). Jézus, a Krisztus, aki Istentől rendelt küldetés teljesítésére született, erre megbízást kapott keresztségekor, elnyerte a Szentlélek erejét, most visszavonult a pusztába, hogy az előtte álló feladat csodálatos voltán elmélkedjen.

A pusztai kísértés jelentőségteljes ütközet volt Krisztus és Sátán között a nagy küzdelemben, amely Lucifer mennybéli lázadása óta zajlott. A pusztában, ahol a Megváltó már legyengült a negyven napos böjt során, és az előtte álló út sivárnak és fárasztónak tűnt számára, Sátán személyesen vezette a támadást Jézus ellen. „Sátán tudta, hogy vagy győz, vagy legyőzik. A küzdelem tétje túl nagy volt ahhoz, hogy a szövetséges angyalokra bízza. Személyesen akarta vezetni a harcot” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2003, Advent Kiadó. 88. o.).

Figyeljük meg, mit mondott Sátán Jézusnak! „Ha Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré” (Lk 4:3). E beszámoló szerint mit kísérelt meg Sátán, ami utal arra, hogy mivel próbálkozott már a mennyben is?

A történetben a központi téma valójában nem a kenyér. Igen, a negyven napos pusztai böjt során a Megváltó egészen biztosan megéhezett, és Sátán csaliként használta fel ezt a körülményt. Azonban tudta azt is, hogy Jézus a világegyetem Teremtője. Számára, aki a semmiből alkotta meg a mindenséget, kenyérré változtatni egy követ igazán nem jelentett volna nehézséget. A kísértés lényege a bevezető szavakban rejlik: „Ha Isten Fia vagy…” Mindössze negyven nappal korábban történt, hogy a mennyei hang tanúsította: Jézus valóban az Isten Fia, és most Jézusnak ezt kétségbe kellene vonnia? Ahhoz, hogy valaki elbukjon egy kísértésben, első lépésként kételkednie kell Isten Szavában. A menny-ben Sátán kétségbe vonta Jézus tekintélyét, és ekkor is éppen ezt tette, még ha sokkal alattomosabb módon is, mint egykor a mennyben.

Sátán mindenkit igyekszik rávenni, hogy kételkedni kezdjen Isten ígéreteiben. Hogyan tanulhatunk meg ellenállni a kísértéseinek?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2015. 2. negyedév

Lukács evangéliuma

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: