ADÓFIZETÉS (Máté 17:24-27)

Múlt heti tanulmányunk megemlítette, hogy Mózes törvényeinek voltak polgári és ceremoniális részei is. A szertartásokra vonatkozó törvények azt fejezik ki, hogy az izraelita vallási élet középpontjában a templom állt. Az I. századra valószínűleg a templom maradt az egyetlen olyan építmény, amely az izraelitákban a nemzeti identitás érzését ébresztette.

Jézus szolgálata idején tatarozták a jeruzsálemi templomot. Nagy Heródes a nagyszabású munkálatokat Kr. e. 20 körül indította el, amit azután Kr. u. 66-ig nem is fejeztek be teljesen. A rómaiak felfigyeltek rá, mennyire komolyan vette a hitét sok izraelita, ezért engedélyezték nekik az adók begyűjtését, hogy abból fedezzék a templom helyreállítási munkáinak a költségét. Minden húszévesnél idősebb zsidó férfinak fél siklus (két drachma) adót kellett fizetnie (2Móz 30:13; 38:26; Mt 17:24), bármilyen anyagi helyzetben volt is.

Olvassuk el Mt 17:24-27 szakaszát! Mit értett Jézus azon, hogy „őket meg ne botránkoztassuk”? Milyen elvet találunk itt, amit nekünk is alkalmaznunk kell a mindennapjaink során?

A templomi adószedők bizonyára bejárták az összes tartományt, hogy minden férfi eleget tegyen törvényes kötelességének. Péternek az adószedők kérdésére adott hirtelen válasza azt érzékelteti, hogy Jézus rendszeresen befizette az adót (Mt 17:24-25). Ám Isten Fiaként megkérdőjelezte, hogy neki is fizetnie kellene Atyja háza fenntartására.

„Ha Jézus tiltakozás nélkül kifizeti az adót, gyakorlatilag elismerte volna a követelés jogosságát, és ezzel megtagadja istenségét. Így azonban, bár jogosnak látta a követelést, megtagadta az alapját képező indoklást. Gondoskodott az adó megfizetéséről, ezzel bebizonyította isteni jellemét. Nyilvánvalóvá vált, hogy egy Istennel, s ezért nem adóköteles, mintha csupán a királyság egyik alattvalója lenne” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 366-367. o.).

Ennek ellenére Jézus úgy döntött, eleget tesz a hatóságok követelésének, és meghagyta Péternek, hogy fogjon halat, majd a hal szájában talált pénzből fizessen, ami fedezte Jézus és Péter adóját is.

Jézus befizette a templomi adót, pedig tudta, hogy a pompázatos épület hamarosan elpusztul majd (Mt 24:1-2). Milyen következtetést vonhatunk le ebből a tized és az adományok fizetésének kötelezettségéről, még ha szerintünk esetleg vannak is problémák?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2014. 2. negyedév

Krisztus és a törvénye

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: