Kérdést őrizgetek szívemben.
Kérdője rég elköltözött.
De milliók szomjúsága, reménye
rejtőzik tréfás kérdése mögött.
Mert olyan emberi jó hírre várni!
Derűs mosollyal egyet tudakolt,
ha beléptem: „Tudsz-e valami jót?
Mert ha nem, hát találj ki!”
Tudtam valami jót. Kitalálni se kellett.
Betegágya, halálos ágya mellett
az a jó hír volt az erő, a béke,
utolsó, boldog menedéke,
szenvedést beragyogó, drága cél,
örökké új örömhír: Jézus él!
„Tudsz-e valami jót? – visszhangzik egyre bennem.
Tudok! Azóta sem kell bús bajpostásnak lennem,
fénytelen szeműek közt fénytelen szívvel mennem.
Örömmondó lehetek énekkel, tettel, szóval,
jó hírre szomjazókat itatva örök jóval,
szeretni és szolgálni szent, új erőt adóval,
bánatot oszlatóval, szívet vigasztalóval!
Évek hulló levelét űzheti őszi szél.
Örök tavaszi jó hír él szívemben
diadalmasan, frissen: Jézus él!