„SZENT, SZENT, SZENT…”

A jelenések könyve titokzatos, de a figyelem újból és újból leginkább kidomborodó témájára irányul, és ez a téma nem más, mint Isten imádata. Arról olvashatunk A jelenések könyve egészében, hogy különféle lények hódolnak az Úr előtt.

Mit tudhatunk meg Isten tiszteletéről az alábbi szakaszokat olvasva? Mivel találkozunk itt ismét, amivel a negyedév során már többször foglalkoztunk?

Jel 4:8-11

Jel 5:8-14

Jel 7:9-12

Jel 11:15-19

Jel 15:1-4

Jel 19:1-5

A jelenések könyvének tárháza igen gazdag, sokat tanulhatunk belőle. Ide tartozik az is, hogy ami a földön történik, az hatással van a mennyre, mint ahogy a mennyei események is hatnak a földre. Ezek szerint a menny és a föld közelebb van egymáshoz, mint gondolnánk – A jelenések könyve jól bemutatja kapcsolatukat. A mennyei lények ismételten imádattal borulnak le Isten előtt mindazért, amit a földön végbevitt.

A mennyei lények hódolatát és imádatát is éppen azok a történések váltották ki, amelyekkel a negyedév során már több ízben találkoztunk. Az Úr a Teremtő, Ő a Megváltó, a Bíró. Magasztalják, mert szent, áldják, mert vérét adta, dicsőítik és imádják hatalmáért, erejéért, úgy tisztelik az Urat. Hódolnak előtte, mert igazságos, ítéletet tart és üdvösséget ajánl.

Gondoljunk ismét a megváltási tervre, mindarra, amit jelent, amit Isten ez által ad! Vajon nem találunk elegendő okot az Úr magasztalására? Bármilyen küzdelmeink legyenek is, bármi jelentsen megpróbáltatást éppen most, szakítsunk naponta időt az Úr dicsőítésére mindazért, amiért hálásak lehetünk neki! Így biztosan megváltozik az életünk.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: