SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 1:1-11; 2:14-41;

17:15-34; 18:1-16; 1Korinthus 13

„Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom” (1Kor 13:1).

Krisztus mennybemenetele után nem sokkal az őskeresztény egyház gyors növekedésnek indult. Eleinte szinte kizárólag zsidók fogadták el Jézust Messiásnak, és csatlakoztak a hívők soraihoz. Közülük sokan akkor még úgy gondolták, hogy az evangélium csakis a zsidóknak szól. Ez is mutatja, hogy mennyit kellett még tanulniuk.

Pünkösdkor, Péter prédikációja és a zsidókhoz intézett felhívása után (ApCsel 2. fejezet), akik „azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek” (ApCsel 2:41). Már ez a szöveg is bizonyítja, milyen helytelen az állítás, miszerint minden zsidó elvetette volna Jézust! Persze tévednénk, ha azt gondolnánk az őskeresztény egyházra visszagondolva, hogy idilli állapotok uralkodtak, mindannyian imádták és dicsőítették Istent. Még ha gyökeresen más összefüggésben is, de az őskeresztény egyház ugyanazokkal a kérdésekkel vívódott, mint mi; olyan témákkal, amelyek érinthettek és érintettek is mindent a hitük területén – beleértve az istentiszteletüket is.

Ezen a héten a kereszténység kezdeti szakaszából vett példákat vizsgálunk meg, és foglalkozunk olyan problémákkal is, amelyekkel az egyház a fejlődése során szembesült. Eközben igyekszünk tanulni a jó dolgokból, persze a rosszakból is!