TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. „A foglyok hazatérése”; „Prófétai eligazítás a válságban”; „Ezsdrás, a pap és írástudó”; „Lelki megújulás”; „Isten törvényének tanítása”; „Reformáció” című fejezetei.

„Az Isten népe előtt álló gyötrelmes idő megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy imádatuknak Ő az egyedüli tárgya” (i. m. 317. o. – a tanulmány szerzőjétől származó kiemelés).

„A magukat keresztényeknek vallók számára állandó veszélyt jelent az az elképzelés, hogy bizonyos mértékig alkalmazkodni kell a világhoz, ha befolyást akarnak gyakorolni rá. Az ilyen magatartás hasznosnak tűnhet, de minden esetben lelki veszteséggel jár” (i. m. 353–354. o. – a tanulmány szerzőjétől származó kiemelés).

„A ma végrehajtandó reformációs munkában szükség van Ezsdrásokra és Nehémiásokra, akik nem szépítgetik és nem mentegetik a bűnt… és nem takarhatják be a bűnt a hamis könyörület köpenyével… Azt sem felejthetik el, hogy a bűn megfeddőjében Krisztus Lelkének mindig meg kell mutatkoznia” (i. m. 417. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszélgessünk a csütörtöki rész végén megfogalmazott közbenjárói imádságokról! Mit tanulhatunk egymás imádságaiból? Ezek alapján mit mondhatunk, mire van most egyházunknak leginkább szüksége?

2. Mit tanulhatunk egyházunk úttörőinek az életéből? Vagyis, milyen fontos lelki tanulságot vonhatunk le a Hetednapi Adventista Egyház történelméből?

3. Vajon fennáll annak a veszélye, hogy alapvető hitelveink tekintetében megalkuszunk, miközben egyházunk igyekszik kapcsolatot teremteni a körülöttünk lévő világgal? Miért nem vesszük ezt észre általában, amikor ez megtörténik?

4. Egyrészt számolni kell a megalkuvás veszélyével, miközben időszerűen próbáljuk bemutatni az üzenetünket, ám az is veszélyes lehet, ha olyan hitpontokhoz és szokásokhoz ragaszkodunk, amelyeken talán finomítani vagy változtatni kellene. Minek az alapján dönthetjük el, hogy mi változhatatlan, szemben azzal, amin az idő múlásával lehet, sőt kell is módosítani?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 3. negyedév

Isten tisztelete

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: