Az engesztelés bejelentése

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 3:15; 22:1-18;

2Mózes 32; 34:6-10; Dániel 9

„És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg" (Ézs 53:5).

KULCSGONDOLAT: Isten különböző úton-módon, már évszázadokkal a kereszt előtt meghirdette a megváltási tervet.

Amint az Úr megoldást nyújtott a bűn halálos valóságára és hatalmára, azonnal kihirdette a jó hírt a bűnössé lett embereknek. (A világegyetem történelmében az első misszionárius nem egy teremtmény volt, hanem maga a Teremtő!) Ugyanakkor Isten gondoskodott arról is, hogy a megváltás ígérete friss és élő maradjon az emberek gondolataiban, mert azt akarta: népe készen álljon, amikor Jézus személyén keresztül az ígéret valóra válik. Olyan intézményeket és törvényeket alkotott népe egész történelme során az Ószövetség idejében, amelyek szorosan kötődtek a megváltási tervhez, és bemutatták annak menetét. Az emberek az áldozati rendszer, a papság, sőt még a király által is (aki a Messiást szimbolizálta) előre láthatták a legnagyobb áldozatot, az igazi Főpap eljövetelét, és a Messiás Királynak az uralmát, aki valóra váltja Isten megmentő tervét.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: