Isten természete: az engesztelés alapja

SZOMBAT DÉLUTÁN

„Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik" (Ézs 46:10, új prot. ford.).

KULCSGONDOLAT: Isten megváltási terve magától értetődően fakad természetéből. A bűnösöknek nem kell meggyőzni az Urat, hogy mégis szeresse őket.

Titokzatosság övezi Istent – a természetét, a szentségét és a hatalmát, amit egyszerűen nem tudunk felfogni. Mégis van valami, amit elkezdhetünk megérteni: nevezetesen a szeretetét, azt a szeretetet, ami számunkra Fiának megváltó munkájában öltött testet. Ez a munka egyénileg, személyesen érint minket; Isten természetéből és lényéből fakad.

Ezen a héten azzal a felismeréssel kezdjük el tanulmányozni a megváltás tanát, hogy éppen Istenünk nagysága és szeretete a megváltásunk motorja. Istent önmagán kívül semmi sem kényszerítette arra, hogy megtegye értünk azt, amire Fiában vállalkozott. Valójában saját természete miatt árasztotta szeretetét és kegyelmét a bűnbe süllyedt világra.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 4. negyedév

Az engesztelés és Krisztus keresztje

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: