Jézus női követői

Lk 8:1-3 Jézus második galileai útját írja le, amikor a tizenkét tanítványon kívül mások is csatlakoztak hozzá. Kik voltak ők?

Lukács egyértelműen leírta, hogy nők is elkísérték Jézust missziós útjaira. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen evangéliumában Lukács kihangsúlyozta, hogy az Úr mindenkinek üdvösséget, szabadulást hozott, beleértve a kirekesztetteket és a nőket is.

„Egyedül Lukács evangéliuma tájékoztat részletesen Jézus korai éveiről, és ezt gyakran a leginkább érintett nők, mint például Mária, Erzsébet és Anna szempontjából teszi… Mintha kifejezetten arra akarná felhívni figyelmünket, hogy a mennyeknek országa ugyanúgy elérhető a nők, mint a férfiak számára, és az evangélium örömhírének terjesztésében nekik is fontos szerepet szánt az Úr" (SDA Bible Commentary. 5. köt. 769–770. old.).

Szokatlan volt, hogy Jézus nőket is tanítványainak fogadott, hiszen akkoriban számos vallási mozgalom kirekesztette őket. Voltak tanítók, akik a nőket üresfejűnek tartották, mondván, hogy nem lehet tanítani őket, hiszen úgysem fogják fel a tudományt. Szerintük nyilvánosan nem is mutatkozhatnak férfiak társaságában; feladatuk, hogy fordítsák minden idejüket a háztartás ellátására. Ezzel ellentétben az evangélium első lapjától az utolsóig azt láthatjuk, hogy Jézus életét és küldetését asszonyok kísérték végig szolgálatkész jelenlétükkel.

Mt 27:55-56 és Mk 15:40-41 verseit olvasva mit tudhatunk még meg a nők szerepéről Jézus küldetésében?

Azok az asszonyok, akiket Jézus valamilyen betegségből gyógyított meg, úgy mutatták ki szeretetüket és odaadásukat iránta, hogy lehetőségeikhez mérten támogatták szolgálatában és gondoskodtak ellátásáról. Közülük néhányan valószínűleg özvegyek lehettek, akik elkísérték Krisztust útjaira, és ők gondoskodtak róla és tanítványairól. A lényeg azonban, hogy Isten Igéje is bemutatja, fontos szerepet töltöttek be a nők a korai egyház életében.

A közvetlen szövegösszefüggésen túllépve Gal 3:28 mennyiben támasztja alá, hogy az előítélet Krisztus elveivel ellenkezik? Vajon táplálunk magunkban Isten Igéjével nem összeegyeztethető érzéseket, előítéleteket?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2008. 1. negyedév

Tanítványok

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: