Valaki azt mondta egyszer: „Ellenségeinket szeretni nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell a piszkot, ami belepte a gyöngyöt; inkább azt, hogy szeretjük a gyöngyöt, ami épp a porban hever… Isten nem azért szeret, mert természetünk szerint szeretetre méltók volnánk. Azzal válunk szeretetre méltóvá, hogy Isten szeret."

Ha ránézünk „ellenségeinkre", mit látunk bennük: a gyöngyöt vagy a körülöttük lévő piszkot?

Mt 5:43-48-ben Jézus felszólít, hogy szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk értük. Milyen természetből vett példával indokolja ezt? Mi a tanításának lényege?

A 45. versben Jézus a mennyei Atya példájára utalva szemlélteti, hogyan bánjunk azokkal, akik bántanak, akik talán a legborzasztóbb próbák elé állítanak. Isten esőt ad mind az igazaknak, mind a gonoszoknak; ha tehát Isten a gonoszoknak is ad esőt, hogy bánjunk velük mi?

Jézus nem azt kéri, hogy mindig gyengéd érzelmekkel viseltessünk azok iránt, akik bajt okoznak nekünk, jóllehet ez sem lenne lehetetlen. Alapvetően azonban az ellenség iránti szeretet nem érzelmet jelent, inkább olyan tetteket, amelyekben megnyilvánul az irántuk tanúsított gondoskodásunk és megbecsülésünk.

Jézus záró verse ebben az igeszakaszban számos vitát váltott már ki: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5:48). Az ige jelentése egészen egyértelmű, ha a szövegösszefüggést figyelembe vesszük: Aki tökéletes akar lenni, miként Isten tökéletes, annak szeretetet kell tanúsítania ellenségei iránt, mint ahogy Isten is szereti ellenségeit. Az Úr szemében tökéletesnek lenni annyit tesz, mint szeretni az ellenszegülőket; ehhez pedig elengedhetetlen a szív szelídsége, amit egyedül Istentől nyerhetünk.

A szelídség meghatározására gondolva („a sértés türelemmel és neheztelés nélküli elviselése") soroljuk fel, mely területeken kell változtatnunk, hogy szelídséget kaphassunk az Úrtól – aminek segítségével helyesen tudunk „ellenségekhez" viszonyulni!