„AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT IS AZ EMBERI ÉRTELEM ELÉ TÁRTA"

Az idő kérdését viszi tovább Préd 3:11–15. A nem könnyen érthető rész olvasása közben figyeljük meg, hogy mi mindennel hozza összefüggésbe Salamon az időt.

Mire utalhatott Salamon ezekben a versekben? A teljes Szentírás üzenetével összhangban vizsgáljuk a szakaszt!

Salamon Isten hatalmával és erejével állítja szembe az ember gyengeségét, gyarlóságát. Nem a földi gyönyöröket féktelenül hajszoló életre buzdít, inkább azt fogalmazza meg, hogy a megfelelő időben az ember munkája megteremheti gyümölcsét már itt, ebben az életben, „a nap alatt" is. „Az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végéig, amelyeket megalkotott" (Préd 3:11, új prot. ford.). Lehetséges volna, hogy Salamon is arra célzott, amit Jézus mondott Mt 6:34-ben: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja"?

Mit jelent, hogy Isten

„az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta"

? Gondoljunk arra, hogy Salamon király boldogtalan volt, úgy érezte, nem teljes az élete. Lásd még Zsid 11:13–16; 1Jn 2:15–17!

Az embereknek és az állatoknak ugyanaz a sorsa „a nap alatt". Mind meghalunk. Különbség viszont, hogy „az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta". Emberként fogalmat alkothatunk a saját életünkön túli létről is. Az ember tudja, hogy meghal, az idő azonban nem áll meg, az örökkévalóságon át is tart, csak mi maradunk le. Életünk minden napján szembenézünk a halállal, ami aggodalmat, félelmet, a teljesség hiányának az érzetét váltja ki bennünk. Ennek így is kell lennie, nem is szabad megelégedetten, netán közömbösen gondolnunk sorsunkra, hiszen Isten nem akarja, hogy meghaljunk. A halál Sátán műve, csak később furakodott be világunkba (Zsid 2:14; 1Jn 3:8). Éppen ez a magyarázata, hogy végső soron minden földi gyönyör üres, tartalmatlan, csak „pára". Nem nyújt megoldást a halál valóságának problémájára, ami tőlünk egyetlen szívdobbanásnyira, állandóan a fejünk felett lebeg. Jézus éppen azért jött, hogy eltörölje a halált, és ezzel már most megszabadít a halál keltette általános félelemtől (Zsid 2:15).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 1. negyedév

A prédikátor könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: