TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 17-39. old.

„Salamon hosszú évekig Istennek szentelte életét. Becsületesség, elvhűség és az Isten parancsolatai iránti szigorú engedelmesség jellemezte. Ő maga irányított minden fontos vállalkozást, és bölcsen intézte a birodalom hivatalos ügyeit. Gazdagsága és bölcsessége, az uralkodás első éveiben épített paloták és középületek, szóban és tettben megmutatkozó határozottsága, kegyessége, méltányossága és nagylelkűsége kiváltotta alattvalói hűségét, valamint sok ország uralkodóinak csodálatát és tiszteletét" – (i. m. 21. old.).

„Salamon azonban kezdte szem elől téveszteni hatalmának és hírnevének Forrását. Amint hajlamai befolyásolták értelmét, önbizalma nőtt, és az Úr szándékát a maga választotta úton igyekezett végrehajtani. Úgy okoskodott, hogy ha politikai és kereskedelmi szövetséget köt a környező népekkel, azok megismerik az igaz Istent. A nemzetekkel egymás után lépett szentségtelen szövetségre, melyeket sok esetben pogány hercegnőkkel kötött házasságokkal pecsételt meg. Jahve parancsait félretéve, elfogadta a környező népek szokásait" – (i. m. 34–35. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Említsünk meg más ismert vezetőket is, akik Salamonhoz hasonlóan szintén rettenetes hibákat követtek el. Milyen párhuzamot vonhatunk közöttük? Mi a tanulság ebből önmagunkra nézve? 2. Természetesen Salamon helyzete különbözik a miénktől. Mégis milyen területen fenyegethet minket is a veszély, hogy lassanként eltávolodunk az Úrtól, és nem rá hagyatkozunk? Hogyan segíthetünk azoknak, akik kezdenek a hittől elhajolni? Mi a felelősségünk ilyen esetben? Mit tegyünk, hogy szavaink ne ítélkezésnek tűnjenek? 3. Ismerünk valakit, aki eltávolodott Istentől? Mit tehet csoportunk azért, hogy segítsen neki visszatalálni az Úrhoz? Mivel mutathatjuk be legjobban Isten rendíthetetlen szeretetét? Talán a gyülekezeten kívüli baráti összejövetelek megfelelő alkalmat adhatnak.

„És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között"

(Efézus 1:18).

Isten ismeretéből fakad minden igazi ismeret és fejlődés. Bárhová is forduljunk, úgy fizikai, mint szellemi vagy lelki téren, a bűn átkát kivéve bármit is figyeljünk, ez a tudás mutatkozik meg. Mindegy, mely területen folytatjuk vizsgálódásainkat, de ha az az őszinte szándék vezérel, hogy az igazsághoz akarunk eljutni, kapcsolatba kerülünk a láthatatlannal, azzal a hatalmas értelemmel, ami mindenben és minden által munkálkodik. Az ember gondolata Isten gondolatához, a véges a Végtelenhez kapcsolódik. Felbecsülhetetlen a hatása ennek az összeköttetésnek mind a testre, mind a lélekre, mind a szellemre. E kapcsolatban elérhetővé válik a legmagasabb rendű képzés. Istennek ez a módszere a fejlődésre vonatkozóan: „Légy bizalommal Istenhez, békülj meg vele" (Jób 22:21, új prot. ford.). Ezt üzeni az embernek az Úr.

Miközben az ember tanulmányozza azokat a kérdéseket, amelyekbe angyalok kívánnak betekinteni, és azokon elmélkedik, angyalok szegődnek társaiul... Így lehet, hogy ebben a világban élünk, ugyanakkor élvezhetjük a menny légkörét, amelyből a földön élő szomorú és kísértések között hányódó ember reménység gondolatait és szentség utáni vágyat nyerhet. Így egyre szorosabb kapcsolat fűzi a Láthatatlanhoz... Amikor azután a kapuk kitárulnak, és a hívő be is léphet oda, nem érzi majd idegennek ott magát. Azoknak a szent lényeknek a hangja köszönti majd, akik láthatatlanul ugyan, de kísérői voltak a földön, akiknek a hangját már felismeri és szereti. Ha földi életünk során összeköttetésben állunk a Mennyel Isten Igéje által, otthon érzzük majd magunkat a mennyei körökben.

Isten Lelke minden igazságra elvezeti azt, aki hajlandó irányítását követni. – Ellen G. White: My Life Today, 264. old.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 1. negyedév

A prédikátor könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: