70 hét

E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:24–27; Ezsdrás 4:7–16; 7:6–7, 11–17

„Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente" (Dán 9:24).

Eddig tehát a következő pontokat kell világosan látnunk: Dániel 7-ben az ítélet, valamint Dániel 8-ban a szentély megtisztítása ugyanaz az esemény, és az 1260 év letelte után következik be.

Másodszor pedig Dániel 8 anélkül ér véget, hogy magyarázatot adna a 2300 napra vonatkozó próféciára. Dániel 9 ott folytatja, ahol a 8. fejezet abbamaradt: Gábriel megadja Dánielnek az előző fejezetben hiányolt magyarázatot. Ezek szerint Dániel 8. és 9. fejezetei összetartoznak: egy látomás és egy részleges magyarázat (Dániel 8), amit követ a magyarázat többi része (Dániel 9).

Ezen a héten Dániel 9. fejezetével folytatjuk, főleg a 70 hétre vonatkozó lenyűgöző próféciára koncentrálva. Ez a rész nem csak a Szentírás ihletettségére szolgáltat erőteljes bizonyítékot, hanem arra is, hogy Jézus a Messiás, a „Messiás-fejedelem" (Dán 9:25), aki – mint a prófécia középpontja, a 2300 napra vonatkozó jövendölés alapját is megadja.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: