A HELYREÁLLÍTÁS – 1. rész

Az előző részben megállapítottuk, hogy rettenetes helyzetben vagyunk, Isten azonban nem hagyott reménység nélkül. Ellenkezőleg! Igazi reményt adott Jézus Krisztus által, aki mindannyiunk számára elkészítette a visszavezető utat oda, ahol akkor élhetnénk, ha nem történt volna meg a bűneset.

A folyamat pedig most kezdődik. Az evangélium nem csak az üdvösséget jelenti, és nem is pusztán azt, hogy Isten előtt megváltozott a törvényes megítélésünk. Az evangéliumnak része a helyreállítás is. Isten eredetileg a saját képére teremtett, és a megváltási terv folyamatával kíván az eredeti állapothoz visszasegíteni. Ez nem egyszerre történik meg Jézus második eljövetelekor, hanem egy folyamat, amely most kezdődik. A Szentlélek az emberben munkálkodik, hogy helyreállítsa mindazt, amit a bűn elrontott.

Mit tudhatunk meg 2Pt 1:2—8-ból a bennünk most végbemenő helyreállításról? Főleg arra a részre gondoljunk, ahol Péter leírja, hogy „isteni természet részesei" lehetünk! Milyen kapcsolat fedezhető fel Péter levele és 1Móz 1:26—27 között?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Isten úgy kívánja az elbukott embert a saját képére változtatni, hogy átformálja akaratát, elméjét és vágyait. Röviden: a Szentlélek hat a jellemünkre. Isteni természet részesévé lenni azt jelenti, hogy átalakulunk. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől" (2Kor 3:18). Ez az „ábrázat" pedig természetesen Isten képe, amelyet maga Jézus Krisztus mutatott be a földön, aki Isten „valóságának képmása" (Zsid 1:3). Jézus nincs közöttünk testileg, de a Szentlélek képviseli, rámutatva azokra az igazságokra, amelyek megváltoztatják, átalakítják az életünket. Ez a helyreállítás folyamata, ami egészen addig tart, amíg el nem érkezik az új ég és az új föld. Addig is Isten munkálkodik bennünk, hogy felkészítsen az új életformára, ami Jézus által válhat valóra.

Képzeljük csak el, milyen lenne az életünk, ha egyre inkább Jézus jelleme rajzolódna ki bennünk! Mi változna azonnal, különösen emberi kapcsolataink terén?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2006. 2. negyedév

A Szentlélek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: