SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 17:14; Ezékiel 4:1-8;

2Timóteus 3:15-17; Zsidókhoz 1:1-2; 2Péter 1:18-21;

Jelenések 1:19

"Jézus Krisztus kijelentése, amelyet Isten adott neki, hogy megmutassa szolgáinak, minek kell hamarosan megtörténnie, ő pedig angyala által elküldte azt, és megjelentette szolgájának, Jánosnak, aki bizonyságot tett Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott" (Jel 1:1-2, ÚRK).

János a tizenkét apostol belső köréhez tartozott (Mt 17:1; 26:36-37; Lk 8:51). Krisztus mennybemenetele után folytatta szolgálatát Jeruzsálemben, de a város eleste (Kr. u. 70) előtt Efezusba ment, hogy Kis-Ázsia római provinciájának gyülekezeteit felügyelje. Domitianus római császár keresztényüldözése idején az apostolt Pátmoszra, az Égei-tenger egy szigetére száműzték.

Pátmoszon János különleges prófétai üzeneteket kapott, amelyek nem csupán Kis-Ázsia hét gyülekezetének szóltak, hanem a kereszténység egészének, minden korszakban (Jel 1:1-3, 9-11). A prófétai üzenet közvetítésének láncolata valahogy így nézett ki: a Atya Isten, Jézus Krisztus, az angyal, János apostol, akik olvassák és hallgatják. Ez klasszikus példája a kinyilatkoztatás-inspiráció folyamatának, amelyben Isten felhasználja a prófétákat, hogy hirdessék üzeneteit az embereknek.

Az e heti tanulmányunkban megvizsgáljuk a kinyilatkoztatás-inspiráció többféle folyamatát, különös tekintettel azokra a szóbeli, írásbeli és dramatizált módokra, ahogyan az isteni üzenetet közvetítették az embereknek.