SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; 1Királyok 18:19-39;

Ézsaiás 53; Dániel 2:46-48; Máté 11:1-6; Márk 1:2-5; Galata 3:6-9

"Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk: Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem" (Ézs 6:8, ÚRK)!

A bibliai időkben a prófétáknak gyakran kulcsszerepe volt Isten népe történelmében, központi helyet foglaltak el a közösség életében, a pozíciójuk erős, meghatározó volt.

Azonban a prófétai elhívás nehézségekkel járt. Általában nem volt könnyű a próféta élete, szomorúsággal, elutasítottsággal, meg nem értéssel és reményvesztettséggel tűzdelt.

Isten prófétái gyakran nem fogadták készségesen a prófétai tisztre szóló elhívásukat, ami nem is csoda. Akiknek örömmel kellett volna venniük az üzeneteiket, sokukkal élesen szembehelyezkedtek. Nem figyeltek Isten prófétáira, kinevették, megverték, bebörtönözték őket. Másokat megköveztek vagy vadásztak rájuk, mint vadállatokra. Többen közülük mártírhalált haltak.

Ma, ennek a nemzedéknek a tagjai az erőszak, a kapzsiság, az erkölcstelenség, a kizsákmányolás és mindenféle sátáni hatás özönében gyakran elutasítják, vagy csak figyelmen kívül hagyják a prófétai hangot. Isten arra szólít, hogy hallgassunk prófétái szavára, és mi legyünk a próféták útján kapott remény hírnökei.

Az elmúlt héten láttuk: Isten már az Édenben, a bűneset után azon munkálkodott, hogy újból kapcsolatot létesítsen az emberekkel. Ezen a héten a történelem olyan emlékezetes időszakaival foglalkozunk, amikor Isten arra hívta el prófétáit, hogy újjászervezzék népét a bűnbe süllyedt világnak szóló üzeneteivel.