Olvassuk el 2Kor 4:7-18 verseit! Szedjük listába Pál szenvedéseit! Hogyan viselt el annyi mindent?

Husz János, a nagy cseh reformátor mondta Jézusról: "Ő a világ Ura, mi pedig hitvány halandók. Ő mégis szenvedett! Miért ne szenvednénk mi is, különösen, ha a szenvedés megtisztít" (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, 96. o.)?

Évszázadokkal korábban Pál apostol ugyanilyen készséget mutatott a Krisztusért való szenvedésre. Tudta, hogy ő nem más, mint törékeny cserépedény (2Kor 4:7). Folyamatosan szorongatva, kétségek között, üldözöttként, letiporva érezte magát, mégsem tört össze, nem esett kétségbe, nem vált elhagyottá és elveszetté (2Kor 4:8-9). Kész volt testében hordozni "Jézus halálát, hogy Jézus élete is látható legyen" a testében (2Kor 4:10-11, ÚRK).

A "Jézus halálát" kifejezéssel Pál valószínűleg az előző versekben említett szenvedésekre utal, viszont "Jézus élete" közvetlen értelemben a halálból való szabadulásra, vagy a mostani életben kapott lelki erőre vonatkozhat, de végső soron a feltámadásra mutat (2Kor 4:12).

Érdekes módon az "élet" és a "halál" háromszor fordul elő 2Kor 4:10-12 verseiben. Ez arra emlékeztet, hogy a földi életben az élet és a halál együtt van jelen. Az eljövendő dicsőségben viszont olyan életet tapasztalunk, amikor nem lesz többé halál (Jel 20:14; 21:4).

A legfontosabb pedig, amint 2Kor 4:7-18 rámutat, hogy az evangéliumot gyenge emberek hirdetik, tehát egyedül Istené a dicsőség (2Kor 4:15). Nem ritka, hogy a misszionáriusok munkájuk végzése közben szenvedést élnek meg. Az itteni megpróbáltatások azonban könnyűnek és pillanatnyinak tűnnek a ránk váró örök dicsőséghez képest (2Kor 4:17). A keresztény hit által él, nem látásból (2Kor 4:18; 5:7).

Az eljövendő élet reménysége annyira magával ragadta Pál gondolatait, hogy a szakasz menetében folyamatosan erről szól (2Kor 5:1-10). Halandó testére a földi ház hasonlatával utal, az "Istentől készített hajlékunk" (2Kor 5:1, RÚF) pedig a feltámadott test metaforája, ami minden kor hívőinek nagy reménységére mutat.

Miért annyira fontos, hogy bármin is menjünk most keresztül, mindig szem előtt tartsuk a feltámadás reménységét (1Kor 15:52)?