1Kor 1:18 üzenete egészen világos, félreérthetetlen. Hogy kinek mit jelent a kereszt, az attól függ, hogyan tekint rá. Az Isten ellen lázadóknak bolondság, de erő azoknak, akik üdvösségre vágynak.
Olvassuk el 1Kor 1:20 és 1Pt 2:24 verseit! Mit vitt végbe Jézus értünk a kereszten?
Láttuk, hogy az evangélium hirdetésekor kerülni kell a "bölcselkedő beszédet", "hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét" (1Kor 1:17, RÚF). 1Kor 1:17 fényében könnyebben érthető, hogy a bolondságnak miért Isten ereje az ellentéte, és nem az emberi bölcsesség (1Kor 1:18). Az emberi bölcsességgel olyannyira ellentétben álló kereszt mutatja be, hogy valójában mennyire balga az emberi bölcsesség.
1Kor 1:18 görög szövege arra utal, hogy "akik elvesznek", a tetteik következményeit kapják meg: "Mert a kereszt üzenete bolondság azoknak, akik tönkreteszik magukat". A görög apollümi ("elvész") ige jelentheti még azt is, hogy "elpusztít", "romlásba dönt" (Jn 10:10), és 1Kor 1:19 versében a fordítása ez: "véget vetek" (RÚF).
Mi történik itt? Az elveszettekre vonatkozó kijelentésnek Pál a 18. versben adja meg a bibliai alapját, a 19. versben pedig Isten szavait idézi Ézs 29:14 verséből. A 19. versben Isten áll a pusztítás mögött, ami látszólag ellentmond az előbbiekben említett önpusztító gőgnek. Azonban nincs itt ellentmondás. Arról van szó, hogy Isten elpusztítja azt, aki már pusztítja önmagát.
Az elveszettekkel szemben pedig a "megtartatunk" (1Kor 1:18) kifejezés arra utal, hogy a megváltás egyedül Istentől jön. Pál azt mondja, hogy [Isten] ment meg bennünket, nem mi mentjük meg magunkat, arra mi természetesen nem lennénk képesek. Az üdvösségünk külső forrásból származik. A pusztulást az ember saját magának okozza, de a megmenekülést csak kaphatja, hiszen az kegyelmi ajándék a bűnösöknek. 1Kor 1:21 verséből világos, hogy Isten menti meg a hívőket. Ebben az értelemben bolondság, ha az ember visszautasítja azt, amit Isten felajánlott az emberiségnek Krisztus keresztje által (1Kor 1:30), ezzel hoz pusztulást a saját fejére.
"Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban" (Róm 6:23). Hogyan fejezi ki ez a vers is éppen azt, amit 1Kor 1:18-19 verseiben mond Pál?
Letöltés |
Letöltés
Tartalomjegyzék
Hang és videóanyagok
Előszó
Tanulmány letöltése