Pál azt mondja, hogy számunkra a kereszt üzenete Isten ereje. Nem meglepő, hogy központi üzenetében "Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről" (1Kor 2:2) beszél.
Olvassuk el 1Kor 1:17-31 szakaszát! Milyen fontos pontot emel itt ki Pál?
1Kor 1:18-31 szakaszában az apostol szembeállítja egymással az emberi balgaságot és Isten bölcsességét. A kereszt jól bemutatja az ember legrosszabb és Isten legjobb oldalát. Ennek a szakasznak a bevezetője 1Kor 1:17 verse. Krisztus keresztje nem veszítheti el erejét (1Kor 1:17, RÚF), ezért is kell az igehirdetésünkben központi helyet kapnia a kereszt üzenetének (lásd még 1Kor 2:2).
Pál elmondja, hogy Krisztus nem keresztelni, hanem az evangéliumot hirdetni küldte el. E kijelentéssel kapcsolatban két fontos dolog megjegyzendő. Először is a görög aposztelló ("küldött") szó ugyanabból a gyökből származik, mint az apostol. Tehát Pál alapvető apostoli feladata az evangélium hirdetése volt. Másodszor pedig a szavai nem azt jelentik, hogy a keresztelés nem fontos, vagy legalábbis nem olyan lényeges, mint a prédikálás. Valójában azokat marasztalta el, akik túlzottan hangsúlyozták, hogy ki keresztelte meg őket, ahelyett, hogy Jézust emelték volna ki, akinek a nevében megkeresztelkedtek.
A "bölcselkedő beszéd" (1Kor 1:17, RÚF) kifejezéssel Pál nem arra utal, hogy önmagában az ékesszólás rossz lenne. Itt az a lényeg, hogy emberi bölcselkedés ne homályosítsa el a kereszt üzenetét. Ez a kifejezés a görög-római szónoklatokra utal. Athénban Pál a logika, a tudomány és a filozófia eszköztárát felhasználva érvelt, de csekély eredménnyel. Ezért "Elhatározta, hogy Korinthusban más módszert követ, amellyel a felületesek és közömbösek figyelmét igyekszik lekötni. Eldöntötte, hogy gondosan kerüli a bonyolult érvelést és vitát, és a korinthusiak között nem akar másról beszélni, mint Jézus Krisztusról, "róla is mint a megfeszítettről"" (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 162. o.).
A bonyolult érvelések hogyan homályosíthatják el a kereszt üzenetét? Mi az oka annak, hogy a megfeszített Jézus Krisztus hirdetése több gyümölcsöt termett Korinthusban, mint a logikus, tudományos és filozófikus érvelés Athénban? Van, amikor az evangélium hirdetését segítheti a logikus, filozófikus és tudományos megközelítés?
Letöltés |
Letöltés
Tartalomjegyzék
Hang és videóanyagok
Előszó
Tanulmány letöltése