SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Hóseás 7; Zakariás 10; Máté 28:18-20;

1Péter 3:8-15; 2Péter 3:18

"Az én Uram, az ÚR olyan nyelvet adott nekem, hogy beszédemmel erősíteni tudjam a megfáradtat; minden reggel fölébreszt, serkenti fülemet, hogy hallgassam, miként a tanítványok" (Ézs 50:4, ÚRK).

Zsúfolt szombatja volt X lelkésznek. Korán kellett kelnie, indult a szombatiskolába és a prédikációjára, estefelé pedig evangelizációs alkalmat is tartott. Felkapta a kulcsait, kirohant az ajtón és elviharzott.

Ahogy a városi forgalomban vezetett, zavarta, hogy miért van annyi ember az utakon szombat délelőtt, miattuk késik majd el a gyülekezetből. Hova megy ez a sok ember? Majd hirtelen, a semmiből elévágott egy autó. Rátaposott a fékre, dühösen, idegesen rázta az öklét, rákiáltott a másik sofőrre. Végül csak megérkezett a gyülekezethez. Ahogy felállt, hogy levezesse a szombatiskolát, végigpásztázta a csoportját, és a szeme megakadt egy ismerős arcon: az a sofőr ült ott, akire percekkel korábban annyira kiakadt.

Később, amikor az egyik tag bemutatta a sofőrt, egy nem adventista vendéget, aki egy rokonát látogatta meg, X lelkész újból ráébredt, miért kell minden interakciónkat a szeretet burkába csomagolnunk, a szeretetébe, amely az Istennel való kapcsolatunkból ered, függetlenül attól, hogy ismerős vagy ismeretlen valakivel van dolgunk. Sosem tudhatod, miként hatnak másokra a tetteid, különösen mivel hívő vagy.