SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 19:23-27; 23:8-12; Márk 4:35-41;

5:21-34; Lukács 24:13-27; Róma 5:3-5; 8:18, 28

"De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a szenvedéseinkkel is, tudva, hogy a szenvedés állhatatosságot munkál, az állhatatosság pedig kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reménységet. A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által" (Róm 5:3-5, ÚRK).

Egyik este a nap éppen a horizont alá bukott, amikor egy lány hazafelé sétált, de szörnyű vihar közeledett. A lány megszaporázta a lépteit, hogy még a vihar tombolása előtt hazaérjen. Egy magányos esőcsepp az arcára esett, majd még egy, és csakhamar csuromvizes lett. Futásnak eredt, hazaérve feltépte az ajtót. Az apja sietett elé, vállára terített egy takarót, és megkérdezte:

- Láttalak az esőben. Miért álltál meg minden egyes villámcsapás alkalmával, hogy mosolyogva felnézz az égre?

- Megálltam és felnéztem - mondta ő -, mert Isten fotót készített rólam.

Hogyan reagálunk az életünkben lecsapó viharokra, amikor visszaesést érzékelünk a kapcsolatunkban Istennel? Lehajtjuk a fejünket, hogy az esőcseppek a hátunkat érjék, vagy felnézünk, tudva és bízva abban, hogy Isten velünk van, ezért felé fordítjuk az arcunkat?

A héten az élet nehézségeire adott lehetséges válaszreakciókra fogunk fókuszálni. Arról gondolkodunk, meggyengüléseink miként erősíthetnek inkább, nehogy visszaessünk a legfontosabb kapcsolatunkban.