Olvassuk el Fil 3:10-16 szakaszát! Pál milyen fő pontokat emelt ki ebben a szakaszban?

Nincs annál fontosabb, hogy ismerjük Krisztust, és ebből következően Ő is ismer bennünket, vallást tesz rólunk mennyei Atyja előtt (lásd Mt 7:21-23; 10:32-33). Hogyan ismerhetjük meg? Írott Igéje által, ha olvassuk és aszerint élünk. Szemtől szemben nem láthatjuk úgy, ahogy a tanítványok látták, akik még a személyes ismeretség dacára sem tudták mindig felfogni a szavait. Ebből is kitűnik, hogy szükségünk van a Szentlélek vezetésére (lásd Jn 16:13). Minél jobban ismerjük Krisztust, annál közelebb kerülünk hozzá, mert tapasztaljuk "az Ő feltámadásának erejét" (Fil 3:10), ami bennünket is új életre támaszt fel (lásd Róm 6:4). A Jézushoz való közelkerülés másik útja "az ő szenvedéseiben való részesedés" (Fil 3:10, ÚRK). Minden megpróbáltatás, amibe belekerülünk, minden elviselt fájdalom segít, hogy jobban megértsük és értékeljük azt, amin Jézus átment értünk. Mindez hozzájárul, hogy jobban megértsük Őt és az akaratát. A Jézushoz való közeledés harmadik módja, ha "nekifeszülve célegyenest futok" (Fil 3:14, ÚRK). Mi ez a cél? Egyedül itt fordul elő az Újszövetségben az erre vonatkozó görög szó (szkoposz). Egy verseny célvonalára utal, valamint a győztesnek járó díjra. Pál úgy fogalmaz, hogy "Isten felülről való elhívásának jutalma... amely Krisztus Jézusban van" (Fil 3:14, ÚRK). Krisztus a halála és feltámadása után felemeltetett a mennybe, és Isten bennünket is hív, hogy nyerjük el ugyanazt a mennyei jutalmat - az örök életet. Természetesen még nem értük el. Addig nem válunk teljes mértékben tökéletessé, amíg "nyomorúságos testünk" át nem változik "az ő dicsőséges testének hasonlóságára" (Fil 3:21, ÚRK). Viszont mivel ismerjük Őt, naponta meghívjuk az életünkbe, folyamatosan igyekszünk a cél felé, mindenféleképpen törekszünk Jézushoz hasonlóvá válni. Ezt az "egyet" tartja Pál is szem előtt. Éppen úgy, mint egy futóversenyen (lásd 1Kor 9:24-27) sem arra figyel az ember, hogy honnan indult, vagy ki van a nyomában. Egyedül arra fókuszál, ami előtte van - a mennyben váró jutalomra. Szinte látjuk magunk előtt a képet: a minden izmát megfeszítő, "nekidőlő" futót, aki csak a célvonalra összpontosít.

A hitéletünkben miért igen fontos, hogy ne hátrafelé nézegessünk, csak a bűneinkre, kudarcainkra gondoljunk, hanem előre nézzünk, arra, amit Isten már most megígért Krisztusban?