Izrael nem tudja elkerülni a bálványimádás kísértését és Isten haragját csupán azzal, ha állandóan emlékezetében tartja a “Ne tedd!” szövetségi igéit, hanem azon kell dolgozniuk, hogy tudatosan és következetesen hűségesek maradjanak az Úrhoz. Ugyanaz az ige, “ragaszkodni”, “kapaszkodni” az Úrhoz (lásd 5Móz 4:4) a házassági szövetség leírásában a férj és a feleség között megkívánt viselkedési formában (1Móz 2:24) is használatos, ahogy Ruthnak Naomihoz való hűsége esetén is ezt találjuk (Ruth 1:14). Meg kell jegyeznünk, hogy Józsué értékítélete szerint ilyen hűség jellemezte addig az izraelitákat. Sajnos ez az állítás Izrael történetének későbbi időszakaiban nem lesz jellemző, ahogy A bírák könyvének szomorú leírása is tanúsítja (Bír 2:2, 7, 11; 3:7, 12; 4:1 stb.).

Józsué arra szólítja fel az izraelitákat, hogy szeressék Istenüket, az Urat (Józs 23:11; vö. 5Móz 6:5). A szeretetet viszont nem lehet erőltetni, vagy pedig másként mondva: erőszak hatására megszűnik az lenni, ami a lényege. Akkor milyen értelemben lehet mégis megparancsolni a szeretetet?

Ha Izrael népe folyamatosan élvezni akarja a szövetséggel járó áldásokat, hűségesnek kell maradniuk Istenhez. A héber szöveg nagyon célzottan fogalmaz: “Figyelj oda jól a dolgaidra a saját lelked érdekében!” Az ahaba (“szeretni”) szó az emberi vonzalom széles skáláját kifejezheti, mint baráti kapcsolatot, szexuális intimitást, anyai gyengédséget, szerelmet, illetőleg Isten iránti hűséget. Ha úgy értjük az Isten iránti szeretetet, mint tudatos elköteleződést és imádatot az irányában, akkor megparancsolható, anélkül, hogy sérülne annak igazi természete (Jn 13:34). Istennek mindig is az volt a szándéka, hogy a parancsai iránti engedelmesség a vele való személyes kapcsolatból eredjen (“magamhoz vontalak titeket” - 2Móz 19:4, ÚRK; vö. 5Móz 6:5; Mt 22:37), annak alapján, amit kegyelméből és szeretetéből értük tett.

Az Isten szeretetére szólító parancs kifejez kölcsönösséget is, még ha az emberi szeretet nem is lehet Istenével szimmetrikus. Isten vágya, hogy bensőséges, személyes kapcsolatba lépjen mindenkivel, aki viszonozza szeretetét. Így az Ő egyetemes szeretete mindenki iránt képezi a keretet önkéntes, az Övét viszonzó szeretetünk megnyilvánulásához.

Jézus új parancsot adott a tanítványoknak. Milyen értelemben volt ez a parancs egyszerre új és régi? Olvassuk el Jn 13:34, 15:17 és 1Jn 3:11 verseit (vö. 3Móz 19:18)!