SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 12:6; 5Mózes 8:11, 14;

Józsué 5:1-7; 8:30-35; 1Korinthus 5:7; Zsidókhoz 9:11-12

“Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6:33, ÚRK).

A héten néhány kulcsmomentumot nézünk meg, amelyek akkor történtek az ígéret földjén, amikor Izrael ismét odaszentelte megát az Úrnak, időnként a közelgő veszéllyel szembenézve. Józsué látszólag irracionálisnak tűnő döntéseket hoz, hogy minden izraeli metélje magát körül az ellenséges területen (Józs 5:1-9); vagy közvetlen veszély helyzetében ünnepeljék meg a páskát (Józs 5:10-12); vagy a honfoglalás dandárján építsenek egy oltárt és dicsérjék az Urat (Józs 8:30-35); vagy éppen állítsák fel az Úr sátrát, amikor hét törzs még meg sem kapta az örökségét (Józs 18:1-2).

Rohanó életünkben hajlamosak vagyunk a körülmények által ránk tolt sürgető dolgokra figyelni. Eközben gyakran nem szánunk minőségi időt arra, hogy megújítsuk az elköteleződésünket Isten iránt, megálljunk és kifejezzük neki a hálánkat azért, amit tett, illetve folyton tesz értünk. Reggeli és esti áhítat, családi áhítat, mind-mind kiesik a túlterhelt, kényelemre fókuszáló és teljesítményorientált életünkből. Miközben mélyen a szívünkben mindannyian tudjuk, hogy az Istennel és szeretteinkkel töltött alkalmak jelentik a legjobb befektetést behatárolt életünkben.

ELSŐ A SZÖVETSÉG

Olvassuk el Józs 5:1-7 verseit! Miért parancsolja Isten Józsuénak, hogy metélje körül a második generációt a honfoglalásnak éppen ebben az idejében?

A föld kikémlelése, a kémek bátorító beszámolója, a Jordánon való csodálatos átkelés után azt várnánk, hogy a nép azonnal összecsap az ellenséggel. Csakhogy van fontosabb a harci műveleteknél: Izrael szövetsége Istennel.

Mielőtt az új generáció harcba szállna, elfoglalva a földet, fontos, hogy teljesen tisztában legyenek különleges kapcsolatukkal a föld Urával. A szövetség jelének megújítása egyfajta válasz arra, ahogy Isten kegyelme és csodás cselekedete által biztonságban átkeltek a Jordánon.

Istennel kötött szövetségünknek mindig válaszul kellene szolgálnia Isten kegyelmére, mindarra, amit értünk tett. Sosem próbálhatunk ezzel hasznot húzni, törvényeskedő módon igyekezve megfelelni a követelményeinek. (Kétségkívül ugyanez az elv volt döntő fontosságú Pál küzdelmeiben azokkal, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a pogány megtért férfiakat körülmetéljék, amint ezt a Galáciai levélben látjuk a legvilágosabban.)

Izrael ott állt történelmének legnagyobb háborús hadjárata előtt, és arra számítanánk, hogy a tábor lázasan készül a katonai feladatokra. Készült is, de nem a hagyományos módon. Ahelyett, hogy a lovakat kantározták és a kardjaikat élesítették volna, olyan rituáléba kezdtek, amely legalább három napra sebezhetővé teszi a harcoló erők jelentős részét.

Mindezt azért, hogy ünnepeljék az Istennel való kapcsolatukat, aki kihozta őket Egyiptomból. Mégis miért? Mert megértették, hogy a csata az Úré. Ő adja a győzelmet és a sikert. Jézus ugyanezt az alapelvet fogalmazza meg más szavakkal: “Hanem keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6:33, ÚRK).

A mindennapi életünk - úgy tűnik - többnyire folyamatos nyomást gyakorol ránk mindenféle sürgős dolgokkal, és ezekre figyelve elfeledkezünk arról, aminek a legfontosabbnak kellene lenni az életünkben: a Krisztus iránti napi elköteleződésről.

Gondolj azokra az időkre, amikor nem töltöttél időt Istennel, mert voltak “fontosabb” dolgaid! Miért könnyű ebbe a hibába esni, és hogyan küzdhetünk ez ellen?