Olvassuk el 5Móz 20:10, 15-18, 13:12-18 és Józs 10:40 verseit! Miként jut kifejezésre Mózes ötödik könyvében a hadviselésre és a bálványimádó város elleni fellépésre vonatkozó törvény? Hogyan segít mindez megérteni a teljes pusztítás korlátait a háborúban, amelyben Izrael részt vett?

A héber szövegben külön kifejezés vonatkozik emberek megölésére a háborúban: cherem. A kifejezés olyasmire utal, ami “tiltott”, “átkozott” vagy “elpusztításra való”. Legtöbbször azt jelenti, hogy embereket, állatokat vagy élettelen tárgyakat teljesen és visszavonhatatlanul Isten kizárólagos uralma alá helyeznek, ami a háborúban a legtöbb esetben azok elpusztításával volt egyenlő. A cherem (háborúban egy nép teljes kiirtása) fogalmát és gyakorlatát a gonoszság erői és Isten közötti kozmikus konfliktus fényében szükséges megérteni, ahol Isten jelleme és jóhíre forog kockán. Ismétlésként: a bűn felbukkanása óta a világban nincs semleges terület; valaki vagy Isten oldalán áll, vagy az ellenkezőn. Az egyik oldal az életre vezet, a másik a halálba, mégpedig az örökkévaló halálba. A teljes pusztítás gyakorlata nem más, mint Isten igazságos ítélete a bűn és a gonoszság felett. Isten egyedülálló módon választott népére, az ősi Izraelre bízta ítélete egy részének végrehajtását. Mindez az Ő szigorú felügyelete alatt történt, a történelem egy bizonyos időszakára, a honfoglalásra korlátozva, egy pontosan körülrajzolt földrajzi területen, az ókori Kánaánban. Amint a tegnapi tanulmányban láttuk, akikre mindez vonatkozott, folytonosan lázadtak Isten szándékai ellen, dacoltak a történésekkel, elutasítva a megtérést. Így Istennek az elpusztításukra vonatkozó döntése sem önkényes, sem nacionalista nem volt. Ráadásul Izrael is éppen olyan bánásmódra számíthatott, ha úgy döntenek, hogy ugyanolyan életet élnek, mint a kánaániták (vö. 5Mózes 13). Még ha úgy is tűnne, hogy az isteni háború bármelyik oldalán álló csoportok számára a harc kimenetele eldőlt (az izraelitáknak örökölni kell a földet, a kánaániaknak el kell pusztulniuk), volt lehetőség rá, hogy egyik oldalról a másikra kerüljenek emberek, amint látjuk majd Ráháb, Ákán és a gibeoniták esetében. Nem önkényes döntés következtében kerültek a védett vagy elítélendő csoportba. Akik Jahve oldalán álltak, elveszíthették privilégiumaikat, ha lázadtak. Viszont akik ítélet alatt voltak, engedelmesség által életet nyerhettek.

Napjainkra vonatkoztatva milyen lelki tanulságokat sajátíthatunk el a kánaániak Isten elleni, dacos viselkedését szemlélve? Milyen következményei vannak a döntési jogunknak ránk nézve?