Olvassuk el Józs 9:21-27 verseit! Hogyan vegyült Józsué döntésében az igazság a kegyelemmel?

Még ha Izrael népe meg is akart volna küzdeni a gibeonitákkal, nem tehették, mivel a gyülekezet vezetőinek esküje ezt nem tette lehetővé. Izrael vezetői az eskü elvei szerint jártak el, ami kötötte őket, amíg minden jogszerű, vagyis törvénytelenségtől vagy bűnös szándéktól mentes volt (Bír 11:29-40), még akkor is, ha az valakinek a személyes sérelméhez vezet. Az Ótestamentum az eskü előtti óvatosságot és az eskü megtartását hívői erényként tartja számon (Zsolt 15:4; 24:4; Préd 5:2, 6). Mivel az eskü az Úr, Izrael Istene nevében hangzott el, a vezetők nem változtathatták azt meg.

Izrael vezetőinek ünnepélyes esküje miatt a zsidók sorsa elválaszthatatlanul összefonódott a gibeonitákéval. Valójában azzal, hogy favágóknak és vízhordóknak jelölték ki őket az Úr házához (Józs 9:23), a gibeoniták szerves részévé váltak Izrael istentiszteleti közösségének. Józsué válasza, ellentétben Izrael vezetőinek ítéletével, amely szolgaságra rendelte őket “az egész gyülekezet” felé (Józs 9:21), az átkot potenciális áldássá változtatta a gibeoniták számára (vö. 2Sám 6:11). Gibeon elkövetkező történelme tanúskodik a komoly vallási kiváltságokról, amelyeket a városuk élvezett, ahogy arról is, mennyire elkötelezettek voltak Isten népe iránt. Az ekkor kimondott esküt nem törték meg a következő generációk sem, így amikor Izrael visszatért a babiloni fogságból, a gibeoniták is azok között voltak, akik segítettek újra felépíteni Jeruzsálemet (Neh 7:25). Cselekedeteiknek örökkévaló következményei lesznek a jövőben, bár igaz, egyedül Isten kegyelméből.

Mi lett volna, ha a gibeoniták nem titkolják kilétüket és kegyelemért folyamodnak, ahogy Ráháb is tette? Nem tudjuk pontosan, de nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy ha Istentől kérik, nem kellett volna elpusztulniuk abban az esetben sem. Isten végső célja nem a bűnösök megbüntetése, hanem a megtérésük, hogy kegyelmet adhasson nekik (vö. Ez 18:23 és 33:11). A gibeoniták csalását úgy kell felfognunk, mint egy folyamodványt Isten kegyelméért, jóságáért, amikor a jellemére hivatkoztak. A kánaáni népek dacos viselkedése és a megtérés visszautasítása vezetett az eltörlésükről való döntés megszületéséhez (1Móz 15:16). Isten elismerte, hogy a gibeoniták elfogadták az Ő uralmát, békére vágytak, nem a lázadást akarták, ahogy azt is, hogy hajlandóak voltak feladni a bálványimádást, az egyetlen igaz Istent imádva.