Józs 1:2-3 versében az Úr azt mondja Józsuénak, hogy nekik adja a földet. Másrészt viszont azt olvashatjuk, hogy már nekik is adta. Nincs itt némi ellentmondás?

A föld Isten ajándéka volt, mivel Ő az igazi tulajdonos. Az említett szakaszban a “nektek adom” ige két különböző formájával találkozunk, ami két különféle nézőpontból utal a föld megöröklésére. Az első magára a folyamatra vonatkozik, amelyben megkapják a földet. Eddig csak a transzjordániai területeket foglalták el az izraeliták. A terület nagy részét még ezek után kellett birtokba venniük.

Józs 1:3 versében az ige befejezett formában szerepel, azt a benyomást keltve, hogy a földet Isten már nekik adta. Amikor a cselekvés alanya ezekben a formákban Isten, a nyelvi formát “prófétai befejezett időnek” mondjuk, mert amit Ő megígért az Igéjében, az biztosra vehető tény, amiben úgy bízhatunk, mintha már meg is valósult volna. A 3. versben az eredetiben a személyes névmások (ti és tiétek) többesszámban szerepelnek, ami arra utal, hogy nem csupán Józsué, hanem az egész Izrael kapta az ígéretet. A Mózesnek adott ígéretre tett utalás Isten ügyének folytonosságát vetíti elénk.

A kol szó (mind, mindegyik, az egész) is többször megjelenik az 1. fejezetben. A szó folytonos felbukkanása a teljességet és az egységet fejezi ki, ami életbevágó, hogy a Józsué elé kitűzött célok megvalósuljanak. Tökéletes összhangra van szükség Isten és Józsué, valamint Isten és a nép között, ha biztosak akarnak lenni az ígéret földjének sikeres elfoglalásában, ami előtt álltak.

Olvassuk el Józs 1:4-6, valamint Zsid 6:17-18 verseit! Ekkor még az ígéret földje tényleg csak ígéret volt, Isten mégis örökségként beszél róla. Mit jelent mindez Isten ígéreteinek megöröklése szempontjából?

Nincs semmi varázslat Isten ígéreteiben. Önmagukban nincs hatalmuk arra, hogy garantálják a teljesedésüket. Isten jelenléte volt az egyetlen biztosíték arra, hogy az ígéret valósággá válik, mert azt mondta: “Én leszek veled.” Isten jelenléte Izrael túlélése szempontjából létfontosságú volt. Nélküle csupán a sok nemzet egyike lettek volna, különleges elhívás, önazonosság és küldetés nélkül (2Móz 33:12-16). Isten jelenléte volt mindaz, amire Józsuénak szüksége volt a sikerhez.

Máig nem változott semmi, ezért kapjuk Jézus ígéretét Mt 28:20 versében.