Isten minden részletre kitérő utasításokat adott Mózesnek a szent sátor szolgálataival kapcsolatban. A papoknak papi öltözékben kellett megjelenniük, a főpap pedig viselte az efódot, rajta Izrael fiainak neveivel, illetve a hósent (egy mellényt) az urimmal és tummímmal, ezt hordta a szíve felett (2Mózes 28. fejezet). Minden papot fel kellett szentelni (2Mózes 29. fejezet), és nagy gonddal kellett elkészíteni a füstölőáldozati oltárt, a rézmedencét, a szent kenet olaját és az illatáldozatot is (2Mózes 30. fejezet).

Olvassuk el 2Mózes 31. fejezetét! Milyen külön segítséget adott Isten azért, hogy a szent sátor minden részletét és az abban végzendő szolgálatokat a lehető legszebben, megfelelő módon készítsék el és építsék meg?

A Szentírásban itt olvassuk először, hogy Isten betölt embereket a Lelkével. Mit jelent ez? Bésaléelt erővel töltötte be, hogy a szent sátor elkészítésének művészi munkáit végezze, vagyis megadta neki új szakmai fogások, ismeretek és tudás képességeit, amelyekre az egyes feladatokkal kapcsolatban szüksége volt. Emellett Aholiábnak és még sok más mesterembernek is adta ugyanazt a Lelket, hogy segítsék a munkát.

Isten a tevékenységek sűrűjében is úgy szólt a szombatról, mint ami annak jele közte és népe között, hogy az Úr a megszentelőjük. Ez azt jelenti, hogy a negyedik parancsolat megtartása kapcsolatos a megszenteléssel. "Nekik adtam szombatjaimat is, hogy legyenek jelül köztem és közöttük, hogy megtudják, hogy én vagyok az ÚR, az ő megszentelőjük" (Ez 20:12, ÚRK).

A szombat arra emlékeztet, hogy az Úr a Teremtőnk (1Móz 2:2-3), Megváltónk, Istenünk (5Móz 5:15; Mk 2:27-28), és Ő szent. Jelenlétével átformálja az embereket, Lelke és Igéje által fejlődnek, hogy tükrözhessék szeretettel teljes, kedves, önzetlen és megbocsátó jellemét.

A Tízparancsolat volt Isten legfőbb ajándéka, amit Mózesnek adott (2Móz 31:18). A saját ujjával írta le, úgy adta át a két kőtáblát neki (2Móz 31:18; 5Móz 9:9-11). A kőtáblákat a szentek szentjében kellett elhelyezni a szövetség ládájában, a kegyelem királyi széke (a fedél) alá (2Móz 25:21).

A "kegyelem királyi széke" kifejezés abból a héber szóból ered, aminek az alapjelentése az, hogy "engesztelni". Miért kellett tehát a "kegyelem királyi székének" éppen Isten törvénye felett lenni? Minek a reményét vegyük észre ebben?