SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 12:31-36; 13:1–14:31; 15:1-21;

Zsidókhoz 11:22; Jakab 2:17-20; Jelenések 15:2-4

"De Mózes így felelt a népnek: Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma az ÚR benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. Az ÚR harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg" (2Móz 14:13-14, HUNB)!

A kivonulás volt Isten ószövetségi népének legdrámaibb és legdicsőségesebb tapasztalata. Ez az esemény példa arra, hogyan mért Isten vereséget a héberek ellenségeire és vitte be az izraelitákat diadalmasan az ígéret földjére, ugyanakkor ez a Krisztusban nyert megváltás és üdvösség szimbóluma is.

Emberi szempontból nézve Izrael népe kétségbeejtő, sőt reménytelen helyzetben volt – amiből képtelenek lettek volna maguktól szabadulni. Csakis Isten menthette meg őket. Ugyanez igaz ránk nézve is a bűn tekintetében: ha csak magunkra számíthatnánk, reménytelen volna a helyzetünk. Nekünk még a kivonulás történeténél is drámaibb megoldásra van szükségünk – amit meg is kaptunk! A megoldás Krisztus keresztje és amit Ő azon mindannyiunkért végbevitt.

Szívfacsaró és elképesztő események történtek attól kezdve, amit 2Mózes 12. fejezete említ, hogy Izrael elindult Gósen földjéről, amíg 2Mózes 15. fejezetében nagy örömmel énekelték Mózes énekét. Isten csodái, jelei és szabadító tettei csúcspontra értek.

Ám még ezek sem foghatók ahhoz, amit Krisztus tett értünk a kereszten, aminek a kivonulás drámája pusztán előképe volt.