A zsoltáros leírja, hogyan ismerhetik meg a gyerekeink Istent és szerető gondviselését: "Nemzedék nemzedéknek dicséri műveidet, s hirdeti hatalmasságodat" (Zsolt 145:4, ÚRK). Az egyik család beszéljen a másiknak Istenről, a csodatetteiről, a tanításairól, méghozzá azért, hogy a bibliai ismereteket átadják a következő generációnak.

Olvassuk el 2Móz 12:24-28 verseit! Milyen fontos dologról van szó ebben a szakaszban?

Izraelben a szülők voltak az első tanítók, nekik kellett elbeszélniük a kivonulás történetét a gyerekeiknek. Nem csupán régi történelmi eseményként kellett arról beszélniük, hanem a saját tapasztalatukként, még ha régen is történt. A páska megünneplése volt az őseikkel való azonosulás módja, amikor újból átélték az akkor történteket, hogy azok megelevenedjenek előttük. Az apák ilyenkor elmondták: "Én Egyiptomban voltam, láttam az egyiptomi istenek vereségét, az egyiptomi csapásokat, és Isten megszabadított." Mózes második könyve kétszer is kiemeli, mit feleljenek a szülők, ha a gyerekeik a páskáról kérdezik őket (2Móz 13:14-16; lásd még 5Móz 6:6-8). Amit szintén érdemes megjegyezni: az izraeliták még Egyiptomban voltak, amikor Isten meghagyta nekik, hogy ünnepeljék meg az Egyiptomból való szabadulást, a hit cselekedetét jelentette az egész ünnep. Az elhangzottak után "mélyen meghajolt a nép" (2Móz 12:27, RÚF), imádta a Megváltót, és mindent a páskára vonatkozó utasítások szerint tettek. Ötödik könyvében Mózes emlékeztette az izraelitákat, hogy a saját tapasztalatukként adják tovább a történetet, azonosuljanak vele. Figyeljük meg a beszámoló kollektív hangvételét és azt, hogy milyen hangsúlyt helyez a jelenben való átélésre! "Bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott kevesedmagával, de nagy, erős és hatalmas néppé lett ott. Az egyiptomiak azonban rosszul bántak velünk, nyomorgattak, és kemény rabszolgamunkát végeztettek velünk. Akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk segítségért, az Úr pedig meghallotta szavunkat, és meglátta nyomorúságunkat, gyötrelmünket és sanyarú sorsunkat. És kihozott bennünket az Úr Egyiptomból erős kézzel és kinyújtott karral, nagy félelmet keltő jelek és csodák között. Azután behozott bennünket erre a helyre, és nekünk adta ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet" (5Móz 26:5-9, HUNB). Amikor a szülők a páska (és a szent történelem bármely más eseményét) újból elbeszélték a gyermekeiknek, ez nagy segítséget jelentett nekik is abban, hogy az emlékezetükben tartsák, mit tett Isten értük és a népért. A történet elmondása éppen annyira használt a beszélőnek, mint annak, aki hallgatta.