Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, "Egyiptomi csapások" c. fejezetből 221-230. o.

"Isten megengedte, hogy népe az egyiptomiak kegyetlenségét tapasztalva helyes fogalmat alkosson a bálványimádás lealacsonyító befolyásáról. A fáraóval való eljárásában az Úr nyilvánvalóvá tette a bálványimádás iránti gyűlöletét és azt az elhatározását is, hogy megbünteti a kegyetlenséget és az elnyomást… Istennek nem kellett természetfölötti hatalmát felhasználnia a király szívének megkeményítéséhez. Isten a fáraónak isteni hatalmának legmegkapóbb bizonyítékát adta, de az uralkodó konokul visszautasította azt a lehetőséget, hogy gondosan odafigyeljen a világosságra. A végtelen Isten hatalmának bemutatását elvetette és még határozottabbá vált lázadásában. Lázadásának magva, amelyet akkor hintett el, amikor megvetette Isten első csodáját, végül beérett" (i. m. 225. o.).

"A nap és a hold imádat tárgyát képezte az egyiptomiaknál. Ezzel a titokzatos sötétséggel a népet és az isteneiket egyaránt megverte, büntetéssel sújtotta az a hatalom, amely magáévá tette és felkarolta a héber rabszolgák ügyét. Bármilyen félelmetes volt is ez az ítélet, mégis Isten könyörületének volt a bizonyítéka, és annak, hogy Isten nem akar pusztítani. Isten időt adott Egyiptom népének arra, hogy megtérjenek és bűnbánatot tartsanak, mielőtt elhozná rájuk az utolsó és legrettenetesebb csapást" (i. m. 230. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA:

1) Vajon miért hagyta a fáraó annyira megkeményedni a szívét, hogy továbbra is elutasította a nyilvánvaló és helyes döntést: elengedni a népet? Hogyan válhat ilyen vakká valaki? Valójában az ember annyira megkeményedhet a bűnben, hogy szörnyen rossz döntéseket hozhat, pedig mindvégig megvan a jó döntés lehetősége, a helyes út. Hogyan figyelmeztet ez a történet is erre bennünket? Említsünk más bibliai szereplőket is, akik ugyanezt a hibát követték el? Gondoljunk például Júdásra!

2) Az országára és népére szakadó pusztulás közepette a fáraó egyszer kimondta: "Ezúttal vétkeztem. Az ÚR az igaz, én és az én népem pedig gonoszok vagyunk" (2Móz 9:27, ÚRK). Komoly bűnvallomásnak hangzott ez akkor, de honnan tudjuk mégis, hogy nem volt őszinte?