SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 17:10-11; 22:11, 15-18;

2Mózes 3:1-22; 4:1-31; 6:3; 18:3-4; Jóel 2:32

"Az Úr pedig azt mondta: Bizony, láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam a sanyargatóik miatt való kiáltását, sőt ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből, és felvigyem őt arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre" (2Móz 3:7-8, ÚRK).

Az isteni elhívás gyakran megváltoztatja az ember életének irányát, azt elfogadva azonban rájövünk, hogy mindig Isten útja a legjobb a számunkra, még ha először talán nem is tűnik könnyűnek elfogadni a hívását.

Ez volt a helyzet Mózessel is, amikor Isten szólította. Az Úrral való különös találkozása az égő csipkebokornál kezdődött. Akár ismerte az égési törvényeket, akár nem, azzal tisztában volt, hogy amit lát, az csoda, biztosan felkeltette a figyelmét. Vitathatatlan, hogy az Úr egy konkrét feladatra hívta el. A kérdés az volt, hogy vállalkozik-e rá, bármilyen radikális változásokat hoz is ez az életében. Eleinte nem nagyon akarta elfogadni.

Talán emlékszünk olyan esetekre, amikor határozott terveink voltak, de Isten új irányba állította azokat. Valóban hasznosak lehetünk Isten számára sokféleképpen, viszont ha elindulunk hívó szavára és megtesszük, amire késztet, az a legnagyobb megelégedettséghez vezető út. Nem feltétlenül könnyű, mint ahogy Mózesnek sem volt az, csakhogy balgaság volna a saját fejünk után menni, amikor Isten másfelé hív!