FŐPAPUNK

Mózes felügyelte a szent sátor készítését, de nem alakíthatta azt a saját tetszése szerint. Isten egy mintát mutatott neki, azt kellett követnie. "Vigyázz, hogy a szerint a minta szerint készíttesd el, amelyet a hegyen mutattam neked" (2Móz 25:40, ÚRK). A zsidókhoz írt levélből tudjuk, hogy az akkor használt minta a "különb" valóság, a mennyei szentély volt.

Olvassuk el Zsid 9:11-15 szakaszát arról, hogy a mennyei szentélyben Krisztus a Főpapunk! Mit tesz ott értünk?

A földi szentély bámulatos részletességgel vetítette előre Jézus szolgálatát a paptól, az áldozatokon és a berendezési tárgyakon át a díszítő elemekig. Ezek mind Jézusról szóltak.

A jelenések könyvének a szentéllyel kapcsolatos képvilága természetesen igen gazdag. Az első versekben máris ott a szentélyből a gyertyatartó, a 4. fejezet konkrétan említi a szövetség ládáját, és számos más utalást is találunk a templomra. Az ószövetségi szentély ismerete nélkül lehetetlen megérteni János látomásait. Pál megjegyzi, hogy Izrael tapasztalatai "példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett" (1Kor 10:11).

A templom részleteinek vizsgálatából sokat tanulhatunk. E részletek megértésének fontos alkotóelemét találjuk A zsoltárok könyvében: milyen volt Isten népének személyes kötődése a templomhoz. Bepillanthatunk abba, hogyan viszonyult Dávid a szentélyhez és az ott végzett szolgálatokhoz, láthatjuk Isten népének szívből jövő reakcióját arra, amit a Messiás értük tesz. Nem csupán a mintázatok által ismerhetjük meg Jézust, hanem elmélyülhetünk azoknak az embereknek a személyes tapasztalataiban, akik megértették, amit Isten a szentély által tanít, levonhatjuk a tanulságokat magunknak, kapcsolatba hozhatjuk ezeket az Istennel szerzett tapasztalatainkkal is.

Olvassuk el a 122. zsoltárt! Mi nem mehetünk be az Úr földi "házába" – már nem áll, és még ha fel is építettek volna helyette egy másikat, annak sem lenne értelme. Viszont a zsoltár mely elemei bátorítanak azzal kapcsolatban, amit Krisztus értünk végbevitt? Térjünk ki a békesség, a biztonság, a dicsőítés és az ítélet témáira!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2025. 2. negyedév

Utalások, képek, szimbólumok: Hogyan tanulmányozzuk a bibliai próféciát?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: