SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 33:18-23; Zsoltárok 5; 15; 24;

51:9-17; 122; Zsidókhoz 9:11-15

"És láttam, íme, a Bárány állt ott a Sion hegyén, és ővele száznegyvennégyezren, akiknek homlokára fel volt írva az ő neve és Atyjának neve" (Jel 14:1, ÚRK).

Hetednapi adventistaként megszoktuk, hogy az ószövetségi történetekben kutatjuk a Jelenések szimbólumait, mert igyekszünk megérteni azokat. Az egész Ótestamentumban találni ilyen beszámolókat, persze nem csak ezek számítanak jó forrásnak.

Az egyik különösen gazdag információforrás A zsoltárok könyve – szent költemények gyűjteménye, amelyek különféle emberi tapasztalatokat és istenélményeket tárnak fel, a bűn és a szenvedés miatti kesergéstől a bűnbocsánat és az üdvösség, valamint az Istennel való kapcsolat felszabadult öröméig.

A zsoltárok könyvét figyelmesen olvasva olyan részletekre bukkanunk, amelyek életre keltik A jelenések könyvét, kiváltképp a 14. fejezetet, ami bemutatja Isten maradék egyháza munkájának záró szakaszát. Isten végidei népe hasonló feladatot kapott, mint régen Izrael: a nemzetek világosságaként az utolsó, kegyelemmel teljes meghívást kell közvetíteni minden népnek, hogy imádják a Teremtőt és engedelmeskedjenek neki.

Isten énekeskönyvének egyes részletei által új megközelítésből érthetjük meg és értékelhetjük saját szerepünket a föld történelmének záró eseményeiben.