TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2020, Advent Kiadó, "A küzdelem véget ér" c. fejezetből 570-572. és 576-578. o.

Sátán, a hajdani oltalmazó kerub mindenkiből ki akarja ölni a bizalmat Isten kormányzata iránt. Isten engedi, hogy a bukott angyalok folytassák a lázadást, mert be akarja mutatni a világmindenségnek az önfelmagasztalásból eredő gonoszság mélységét. Sátánnak sikerült ugyan bevonni az emberiséget a háborújába, amit Isten ellen folytat, de a kereszten Krisztus már döntő vereséget mért rá, biztosítva ezzel az emberek helyét ott, ahol egykor a bukott angyalok álltak. Krisztusban a bűnösök világosan megcáfolják Lucifer állításait. A végső jelenet bizonyos értelemben Isten jóságának és szeretetének még hatalmasabb kinyilatkoztatása lesz annál, mint ami Lucifer bukása előtt volt. Nem Isten akarta, hogy gonoszság legyen, ami örök következményekkel járó tragédia, de miután minden lezárul, Isten jósága és szeretete olyan módon nyilatkozik meg, ami máskülönben nem történt volna meg.

Krisztus "rátekint a képmására átalakult megváltottakra, akiknek jelleme Isten jellemének tökéletes tükre, és arca Királyuk arcának mása. Meglátja bennük lelke vajúdásának gyümölcsét, és elégedett. Majd olyan hangon, amelyet mind az igazak, mind a gonoszok tábora meghall, ezt mondja: »Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.« A trón körül álló fehérruhások dicsénekbe kezdenek. »Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és dicsőséget és áldást« (Jel 5:12)" (i. m. 572. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Képzeljük el, hogy ott állunk Isten előtt minden hiányosságunkkal, jellemhibánkkal, rossz tetteinkkel, gondolatainkkal, indítékainkkal, és előtte mindez nyilvánvaló! Mit érdemelnénk, méghozzá joggal? Egyedül miben reménykedhetünk? Miért van szükségünk rá, hogy már most és az ítéletben is betakarjon bennünket "Istennek igazsága… a Jézus Krisztusban való hit által… mindazoknak, akik hisznek" (Róm 3:22)? Röviden: Miért van szükségünk az evangéliumra?

2) Keresztelő János olyan szerepet töltött be égő, fénylő lámpásként, mint a szeráfok (lásd Jn 5:35). Krisztus előfutára volt, hirdette a Messiás első eljövetelét. Isten végidei népének milyen szempontból van hasonló prófétai szerepe?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2025. 2. negyedév

Utalások, képek, szimbólumok: Hogyan tanulmányozzuk a bibliai próféciát?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: