A próféták csak néhány alkalommal juthattak annyira közel látomásban Istenhez, hogy megpillanthatták a trónját. Ezékiel a mennyezet felett látta (Ez 1:26), Ézsaiás a mennyei templomban (Ézs 6:1), a legrészletesebb leírást pedig János adta, akit A jelenések könyve 4-5. fejezete szerint az angyal bekísért oda látomásban. A szentélyszolgálat ószövetségi előképei azt jelezték, hogy az ember csak egyetlen úton léphet Isten jelenlétébe: Krisztus vére által (lásd pl. 3Móz 16:2, 14).

Olvassuk el Ézs 6:1-5 és Jel 4:7-11 szakaszát! A két látomás mely részei hasonlítanak? Figyeljük meg az események sorrendjét! Melyik téma az első? Mi jön utána? Mit emelnek ki a látomások Istennel kapcsolatban?

Először mindegyik tróntermi látomásban a mennyei lények Isten szentségét hirdetik. Ézsaiás látomásában lenyűgöző a jelenet: a templomot betölti a füst, "az ajtó küszöbei megrendültek" (Ézs 6:4, ÚRK), amikor a szeráfok szentnek mondják Istent. János látomásában a kerubok ugyanazt mondják: "Szent, szent, szent" (Jel 4:8; lásd még Ez 10:14-15, ahol a próféta a "lelkes állatokat" [KAR] vagy "élőlényeket" [RÚF, ÚRK] "keruboknak" nevezi). Mindegyik próféta előtt Isten dicsőségének káprázatos jelenete tűnt fel.

Majd látjuk a próféták reakcióját. Ézsaiás felkiált, hogy tisztátalan ajkú (Ézs 6:5); János sír, azzal szembesülve, hogy nincs senki, aki méltó lenne (Jel 5:4). Amikor közvetlenül feltárul előttünk Isten szentsége, az, hogy Ő méltó, akkor kezdjük végre felfogni az emberiség helyzetét: teljes egészében méltatlanok vagyunk, szükségünk van Krisztusra, a Megváltóra!

Sátán rengeteg váddal illette Istent, azt állította, hogy zsarnok, önző, vas­szigorral uralkodik, de a hazugságai egy röpke pillanat alatt lelepleződnek a mennyei trónteremben. Jézus igazi valójában mutatkozik meg ott: Ő "a megöletett Bárány" (Jel 5:12). Így láthatjuk, hogy milyen az Atya valójában (Jn 14:9). Az Atya jellemének legtökéletesebb kinyilatkoztatása Jézus értünk vállalt kereszthalála volt.

A kereszt tehát két dolgot mutat meg: az első, hogy mennyire szeret bennünket Isten, hiszen önmagát is kész volt feláldozni értünk; a második pedig, hogy mennyire bűnösök vagyunk, ugyanis csak a kereszt által lehetséges a megváltásunk.