Nemzetek, 2. rész

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 2:9-17; Ézsaiás 17:12-13;

Dániel 2:31-35; 7:1-3; Róma 3:10-19; Jelenések 10:1-11; 12:15-16

"Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön" (Zsolt 46:11).

Az évszázadok során egyesek úgy vélték, hogy a bűneset Isten akarata volt, vagyis Ő akarta, hogy az emberek bűnbe süllyedjenek, meghaljanak, és így Jézus személyében eljusson a kereszthez. Hiszen máskülönben hogyan tudta volna olyan nagy erővel és szemléletesen bemutatni az emberiség iránti szeretetének mélységét, mint azzal, hogy meghalt értünk a kereszten? Röviden: némelyek szerint Istennek szüksége volt az ember bűnbeesésére.

Ez iszonyatos, szörnyű elgondolás. Istennek soha nem volt az a szándéka sem Sátánnal, sem az emberiséggel, hogy bűnbe essen. Sátán, majd pedig az ember lázadása végzetes következményekkel járó tragédia, és ha ősszüleink nem buknak el, teljes maradt volna az Istennel való kapcsolatunk, örömünk.

A héten tovább vizsgáljuk a problémákat, amelyeket a bűneset okozott, valamint az, hogy a nép Isten vezetése helyett emberi vezetőket akart. Dániel próféta könyvében komoly kinyilatkoztatást kapunk minderről. Ez is bemutatja, hogy igaza volt Istennek, amikor figyelmeztette népét arra, ami történik, ha tőle elfordulva földi uralkodókat választanak. Pontosan azt is kapták, földi királyokat: bűnösök uralkodnak bűnösök felett, ez pedig egyáltalán nem lehet jó kombináció.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2025. 2. negyedév

Utalások, képek, szimbólumok: Hogyan tanulmányozzuk a bibliai próféciát?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: