Amikor az idős Ábrahám komoly feladatot bízott legidősebb, legmegbízhatóbb szolgájára, bizonyára Isten ígéretére gondolt, amit az utódaival kapcsolatban tett neki (lásd 1Móz 15:5).

Olvassuk el 1Móz 24:1-4 szakaszát! Miért volt olyan fontos, hogy Ábrahám fia ne "a kánaániak lányai közül" (1Móz 24:3, ÚRK) válasszon feleséget?

Még ha kirekesztőnek tűnhet is ez az utasítás, Ábrahám számára itt lelki és nem etnikai, teológiai, nem pedig nemzetiségi kérdésről volt szó. Ismerte a kánaáni vallási szokások erkölcsi mélységét, a hamis istenek imádatát. Tudta, milyen könnyen beleránthatnák az efféle gyakorlatokba a fiát, ha közülük választ feleséget.

Az ókori Izrael történetének nagy része – sőt az évszázadok során a keresztény egyházé is – arról szól, hogy Isten népét magával sodorta a világ és annak hamis tanításai, vallási nézetei, pedig nekik kellett volna bizonyságot tenni a világ előtt. Erre talán a legfőbb példa az a szomorú eset, amikor a bibliai hetedik nap, a szombat helyett bevezették a vasárnapnak, a nap napjának pogány ünnepét, aminek kiemelkedő szerepe lesz majd az utolsó napokban.

Olvassuk el 1Móz 24:57-67 szakaszát! Milyen tanulságokat gyűjthetünk ennek a történetnek a részleteiből Krisztus és egyháza vonatkozásában? Bűnös természetünket illetően mit tanulhatunk például abból, hogy Rebeka Izsák távoli, messze élő rokona volt?

Mi is rokonságban állunk a Teremtővel, hiszen eredetileg a saját képére alkotta meg az embert. A bűn ugyan elválasztott tőle, mégis bennünket tart megfelelő menyasszonyának, még ha döntéseink következtében a házasságunk viharosabbá is válhat, mint amilyennek lennie kellene.

Igen, Isten szeret bennünket, mint menyasszonyát, jobban szeret, mint mi Őt. Milyen döntéseket hozhatunk, és nap mint nap meg is kell hoznunk, amelyek nyomán erősödik iránta a szeretetünk? Másrészt viszont milyen döntések gyengítik a szeretetünket?